Kütyük
A 3G-nél is gyorsabb HSDPA mobilokba rengeteg memória fog kerülni
A 3G-nél is nagyobb adatátviteli sebességet biztosító HSDPA (High Speed Download Packet Access) technológia szakértők szerint alaposan átformálhatja majd a mobiltelefonokba szánt memóriák piacát, ahol adott esetben akár komoly átrendeződésekre is számítani lehet.
Miközben Európában a 3G, vagyis az UTMS még éppen csak szárnyait bontogatja, addig Ázsiában már egy következő generációs mobil adatátviteli megoldással foglalkoznak az érintett vállalatok. Összehasonlításképp, míg az UMTS 300 Kbit/s-os, addig a HSDPA már nem kevesebb mint 3,6 Mbit/s-os adatátviteli sebességgel, vagyis igazi szélessávú kapcsolattal kecsegteti a felhasználókat.
Alan Varghese, az ABI Research piackutató cég egyik vezető munkatársa az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a HSDPA térnyeréséhez új készülékekre lesz szükség, ezekben a mobilokban pedig minden korábbinál több memória kap majd helyet. ˝A HSDPA kompatibilis telefonokba legalább kétszer annyi memória kerül majd, mint a jelenlegi modellekbe. A nagy memóriakapacitásra elsősorban a HSDPA-ra fejlesztett szoftverek tárolása és futtatása miatt van szükség˝ – nyilatkozta Varghese.
Elemzők szerint a HSDPA rendszerek valamikor a jövő esztendőben jelennek majd meg a piacon, a HSDPA képes mobiltelefonok pedig előreláthatólag 2006-ban jelennek majd meg tömeges számban. A HSDPA először Japánban, ezt követően pedig Európában és az Egyesült Államokban lesz elérhető.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/10/12/a-3g-nel-is-gyorsabb-hsdpa-mobilokba-rengeteg-memoria-fog-kerulni/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





