Kütyük
Olimpiai chat-maraton aranyérmes sportolóinkkal
Az Origo chat-maratonnal és az olimpia magyar „főszereplőivel” várja a portál olvasóit – az elkövetkező napokban nem csak érmet szerző olimpikonjainktól, hanem az aranyérmes vízilabda csapat edzőjétől, Kemény Dénestől is kérdezhetnek a sportrajongók a csevegőszobában.
A portál olimpiai oldalai iránti érdeklődés a játékok ideje alatt felülmúlta a várakozásokat: a látogatók száma naponta 30 és 103 ezer között változott, és összesen több mint 200 ezerre tehető azok száma, akik a hírszolgáltató olimpiai oldalait felkeresték ebben az időszakban. Az Origo szerkesztői felkérték olimpikonjainkat, hogy töltsenek el néhány órát a Csevegőszobában szurkolóikkal.
Elsőként szeptember 8-án az Athénban berobbant magyar úszócsillagot, Gyurta Dánielt faggathatták a netezők, aki ˝aranyat érő˝ bravúrezüstöt szerzett a 200 méteres mellúszásban. Egy nappal később, csütörtökön 14 órakor egyetlen duplázónk, Janics Natasa várta a kérdésözönt, aki 500 méteren egyedül, Kovács Katalinnal pedig párban is legyőzte a világot.
Egy kis pihenés után a második aranyérmünk begyűjtője, a skeetlövő Igaly Diána lesz a vendég, aki a döntőben nem tudott hibázni, s így sydney-i bronzérme után sportágában felért a csúcsra. A kiváló sportolónő szeptember 13-án, hétfőn teszi tiszteletét a Csevegőszobájában.
Még ebben a hónapban feltehetik kérdéseiket az Origo Csevegőszoba látogatói a sydney-i címét megvédő párbajtőröző Nagy Tímeának, aki az első magyar aranyérmet szerezte. S hogy kerek legyen a szeptemberi olimpiaőrület, a zárónapot aranyossá varázsoló pólókapitány, Kemény Dénest is vendégül látja a portál egy csevegés erejéig.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/09/10/olimpiai-chat-maraton-aranyermes-sportoloinkkal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





