Connect with us
Hirdetés

technokrata

Samsung SPH-V5400: a világ első merevlemezes mobiltelefonja

Kütyük

Samsung SPH-V5400: a világ első merevlemezes mobiltelefonja

Eddig csak kósza pletykákat lehetett hallani azzal kapcsolatban, hogy hamarosan megérkeznek a piacra az első merevlemezes mobiltelefonok, a Samsung a napokban viszont már be is mutatta az első ilyen készüléket.


Mondanom sem kell, hogy a dél-koreai székhelyű vállalat Japánban kerített sort az újdonság bemutatására, hiszen az igazán fontos újításokat hozó telefonok szinte mindig a szigetországban debütálnak a világon először.

A széthajtható kialakítással rendelkező, Samsung SPH-V5400 típusjelzésű mobiltelefon két színes folyadékkristályos kijelzővel rendelkezik, de ami ennél sokkalta érdekesebb: a dél-koreai mérnökök egy 0,8 colos méretű, 1,5 GB adattároló kapacitású winchestert is bezsúfoltak a készülékházba.

A Samsung SPH-V5400 részletes specifikációi egyelőre ismeretlenek, azonban azt már tudni lehet, hogy a telefonban többek közt egy vakus digitális fényképezőgép, illetve egy sztereó FM rádió is helyet kapott. Az SPH-V5400 korántsem számít olcsó mulatságnak, ára ugyanis 800 dollár.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/09/08/samsung-sph-v5400-a-vilag-elso-merevlemezes-mobiltelefonja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés