Kütyük
HP: frissítés a h4100-as PDA-khoz, de a régebbi készülékek nem kapnak új Windows-t
A Hewlett-Packard kiadott egy javítást a h4100-as sorozatú kéziszámítógépekhez, valamint bejelentette, hogy a korábbi HP készülékekkel rendelkező felhasználók számára nem kívánja elérhetővé tenni a Microsoft legújabb mobil operációs rendszerét, a Windows Mobile 2003 Second Editiont.
A h4100 típusjelzésű PDA-khoz szánt frissített ROM image számos kisebb nagyobb hibát javít az Pocket Internet Explorer-ben és a kontaktkezelőben, ezenkívül pedig bizonyos tekintetben javít a kis masina funkcionalitásán is.
Lényeges újítás a WPA (Wireless Protective Access) technológia támogatása, mely a beépített Wi-Fi kontrollerrel rendelkező kéziszámítógép modellek esetében juthat fontos szerephez. A Hewlett-Packard ezen a nyáron immár harmadik ilyen jellegű frissítése a vállalat internetes oldalairól bárki átlal ingyenesen letölthető.
Bár a felhasználók már egy petíciót is összeállítottak annak érdekében, hogy a Hewlett-Packard a korábban vásárolt PDA-kkal rendelkezők számára tegye elérhetővé a Windows Mobile 2003 Second Editiont, a vállalat most hivatalos formában is bejelentette, hogy erre semmilyen körülmények között sem kerül majd sor. A Hewlett-Packard mindezt azzal indokolja, hogy az új Microsoft szoftver különleges hardveres követelményeket támaszt, nagyobb ROM memóriaméretet igényel, ráadásul a rajta futó alkalmazások is kisebb-nagyobb módosításokra szorulnak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/08/10/hp-frissites-a-h4100-as-pda-khoz-de-a-regebbi-keszulekek-nem-kapnak-uj-windows-t/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





