Connect with us
Hirdetés

technokrata

A mobilok mégsem zavarják az orvosi műszereket?

Kütyük

A mobilok mégsem zavarják az orvosi műszereket?

A fukuokai Kyushu Egyetemi Kórház bejelentette, hogy engedélyezte a kórház épületein belüli mobiltelefon használatot.

Az egészségügyi intézmény vezetősége már tavaly októberben döntést hozott az üggyel kapcsolatban, azonban az mindeddig nem került nyilvánosságra.

Mint ismeretes, a kórházakban világszerte azért tiltják a mobil készülékek használatát, mert azok könnyen zavart okozhatnak az orvosi műszerek működésében. Az említett japán kórház szerint ezen félelmek teljesen alaptalanok, amit több hónapos kísérleti vizsgálati eredményekkel támasztanak alá.

A fekvő- és járóbetegek kényelmi elvárásait figyelembe véve arra a következtetésre jutottunk, hogy a mobiltelefonálás pozitívumai túlsúlyba kerültek a negatívumokkal szemben – nyilatkozta a mostani bejelentés kapcsán Masao Tanaka, a Kyushu Egyetemi Kórház igazgató helyettese. Tanaka elmondta, hogy az intenzív osztályon és a műtőteremben továbbra is szigorúan tiltják a mobilok használatát.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/03/30/a-mobilok-megsem-zavarjak-az-orvosi-muszereket/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés