Kütyük
Két kamerával rendelkező új FOMA mobiltelefon
Az NTT DoCoMo bejelentette, hogy július 3-én, tehát holnapután kezdi meg legújabb kamerás mobiltelefonja, a FOMA F2102V forgalmazását.
A legnagyobb japán mobil operátorként jegyzett cég kínálatának legfrissebb újdonsága elsősorban a FirstPass SSL nevezetű kliens hitelesítési szolgáltatásáról ismerszik meg, mely a FOMA hálózaton belül minden eddiginél biztonságosabb mobil fizetést, illetve e-commerce (elektronikus kereskedelem) tranzakciókat tesz lehetővé.
A széthajtható kialakítással rendelkező F2102V jelen pillanatban az egy feltöltéssel leghosszabb ideig használható FOMA készülék, ugyanis készenléti ideje nem kevesebb mint 310 óra, beszélgetési ideje pedig mintegy 130 perc. A 101 milliméter hosszú, 50 milliméter széles, 26 milliméter vastag (108 cm3) készülék újdonság a mérlegen egész pontosan 115 grammot nyom. Fő TFT folyadékkristályos kijelzője 2,2 colos képátlóval, illetve 16 bites színmélységgel (65 ezer színárnyalat) rendelkezik, kiegészítő STN monokróm kijelzője pedig 1,1 colos képátlójú.
A FOMA F2102V nem is egy, hanem rögtön két darab integrált digitális fényképezőgépet tudhat magáénak, melyek közül a külső 330 ezer pixeles, a belső pedig 110 ezer pixeles felbontással rendelkezik. A telefon segítségével akár 90 másodperc időtartamú videoanyagokat is készíthetünk, a fényképezést pedig háromszoros digitális zoom segíti. Az elkészített álló-, illetve mozgóképeket egyrészt a telefon saját memóriájában, másrészt pedig miniSD memóriakártyákon lehet eltárolni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/07/01/ket-kameraval-rendelkezo-uj-foma-mobiltelefon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





