Kütyük
SnapPro: új mobiltelefonos szinkronizációs szoftver
A napokban New Yorkban megrendezett CeBIT America telekommunikációs szakkiállítás keretein belül egy újabb mobiltelefonos szinkronizációs szoftver mutatkozott be, név szerint a FutureDial által kifejlesztett SnapPro.
A kereskedelmi forgalomban várhatóan idén szeptemberben megjelenő vadonatúj alkalmazás 50 dollárba, vagyis mintegy 11.000 forintba fog kerülni, és segítségével állítólagosan minden korábbinál könnyebben lehet majd megoldani a mobiltelefonok és az Outlook Express, illetve Lotus Notes szoftverek közötti szinkronizációt. A FutureDial munkatársai a mostani bejelentés kapcsán elmondták, hogy a SnapPro részét fogja képezni többek közt egy olyan kiegészítő szoftver is, mely lehetővé teszi az arra alkalmas mobil készülékek modemként történő használatát.
A FutureDial egyébként korántsem számít új versenyzőnek ebben a piaci szegmensben, hiszen legutóbb az elmúlt esztendőben dobott piacra szinkronizációs szoftvert, konkrétan a 30 dollárba kerülő SnapSync-et. A SnapSync több mint száz különböző mobiltelefon modellel kompatibilis, azonban esetében jelentős korlátozást jelent a csak és kizárólag a Microsoft-féle Outlookkal való kompatibilitás.
Chris Waldo, a FutureDial szóvivője elmondta, hogy a SnapPro lényegében a SnapSync logikus továbbfejlesztésének tekinthető. Az új szoftver egyébként elődjéhez hasonlóan USB kábelen keresztül csatlakoztatható a személyi számítógépekhez, ez a kábel azonban nem található meg a termék dobozában, és további 30 dollárt kell fizetni érte.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/06/23/snappro-uj-mobiltelefonos-szinkronizacios-szoftver/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





