Kütyük
Hazai Internetes oldal időseknek – heteken belül
Még február végén adtunk hírt az Ezüstkor nevű portálról, mely akkor még csak tervként létezett. A portál idős emberek számára készül, s végső fázisba jutott – két hét múlva megkezdheti működését.
Szerdán, az Idősügyi Tanács ülésén mutatta be a szociális tárca az Ezüstkort, mely két hét múlva kezdi majd meg működését – tudta meg az MTI. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Hegyesiné Orsós Éva elmondta, hogy a honlapnak többek között egy olyan könyvtára is lesz, amelyen az önkormányzatok mutathatják be az időseknek szóló programjaikat.
Hegyesiné emellett hozzátette: a tanács felkérte az egészségügyi és szociális minisztert, hogy vizsgálja meg azokat a geriátriai modellprogramokat, amelyek beilleszthetőek a kormány év végére elkészülő idősügyi cselekvési programjába. A helyettes államtitkár jelezte: a cél az, hogy az idősek szükségleteit pontosabban meghatározhassák, valamint a szociális és az egészségügyi infrastruktúra együttműködését jobban szolgálja. A megelőzésre hangsúlyt fektető programok a 60-65 felettieknek adnak segítséget ahhoz, hogy egészségi állapotukat megőrizhessék.
Az államtitkár beszélt még a Nagyszülők az Unokákért, Unokák a Nagyszülőkért elnevezésű programról is, amelyek a generációk közelítésével próbál segítőket találni az arra szoruló nyugdíjasoknak. Hegyesiné Orsós Éva elmondta: rekreációs tárcaközi bizottság alakult az idősek sportolásának, szabadidős programjainak kidolgozására és támogatására.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/04/24/hazai-internetes-oldal-idoseknek-heteken-belul/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





