Kütyük
Nokia szoftver Panasonic telefonokban?
Egy megállapodás szerint a mobilóriás fogja szállítani a Matsushita-nak a szoftvert.
A Matsushita az a chip-gyártó, akinek a Panasonic is a tulajdonában van. A nemrégen aláírt szerződés szerint a Nokia a 60-as széria platformját fogja átadni a rivális cégnek, aki a Symbian OS-be integrálja azt.
Az új szoftver multimédiás tulajdonságokkal rendelkezik, így például tud képpel csatolt e-mail-t küldeni, valamint tartalmaz speciális játékokat is.
Pertti Korhonen a Nokiától elmondta, hogy arra számítanak, hogy a Matsushtita továbbfejleszti majd a szoftvert a nyitottság és újítások jegyében.
Mindkét cég birtokol egy kisebb darabot a Symbian-ban, mely az operációs rendszert szállítja a PDA-s telefonokhoz.
Elemzők szerint ez egy újabb jele annak, hogy a mobilcégek szívesen dolgoznak együtt a lemaradások elkerülése végett, hiszen nem egy cég csak késve tudja megjelentetni az azonos kategóriájú darabjait.
Fontos megjegyezni, hogy ez nem a „hagyományos” Nokia telefonokban használt szoftver. Azaz nem az a szett, ami például a 6210-es tulajdonosok életét keserítette meg, mivel állandóan lefagyott.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2002/07/12/nokia-szoftver-panasonic-telefonokban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





