Kütyük
Retro-videojátékok Motorola mobiltelefonokra
A Motorola nemsokára elérhetővé teszi mobiltelefonjaira az Atari klasszikussá vált játékprogramjait.
Az amerikai mobiltelefon-gyártó megállapodást kötött a tartalomszolgáltatással foglalkozó angol iFone céggel, ennek eredményeként pedig az Atari cég olyan klasszikus videojátékai lesznek elérhetők egyes Motorola mobilokon, mint például a Pong, vagy az Asteroids.
A játékok a jövő hónaptól lesznek elérhetők némely európai operátornál a Java-képes Motorola V60i és V66i mobiltelefonok tulajdonosai számára, valamint a gyártó év vége tájékán megjelenő, színes kijelzős A720-as készüléke is képes lesz fogadni és futtatni azokat. Az év végéig várhatóan egyre több mobilszolgáltatónál válnak elérhetővé a videojáték-klasszikusok, így többek között egyes USA-beli operátoroknál is elérhetők lesznek az Atari játékok a nyár vége felé.
A Motorola a retro-játékok mellett a Los Angeles-i E3 Expón a mai napon több olyan Java-alapú játékot is bemutatott, amelyeket kifejezetten az amerikai piacra szánt, iDEN (Integrated Digital Enhanced Network) szabványt támogató, színes kijelzővel felszerelt i90c és i95cl modellekre szán.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2002/05/22/retro-videojatekok-motorola-mobiltelefonokra/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





