Connect with us
Hirdetés

technokrata

Nokia: a jövő mobilszabványai

Kütyük

Nokia: a jövő mobilszabványai

A finn mobiltelefongyártó egy – több céget is magában foglaló – kezdeményezést jelentett be a COMDEX-en, amely egyes jövőbeni mobiltelefon-funkciók szabványosítását kívánja szolgálni.

A ”nyílt mobil architektúra” kezdeményezéshez a Sun Microsystems is csatlakozott, mivel annak részét képezi a cég Java szoftvere, de ezenkívül még a mobiltelefonok, mobil eszközök közötti képküldést is szabványosítani akarják a használhatóság érdekében.

Eddig többek között az AT&T Wireless, a Cingular Wireless, az NTT DoCoMo, a Vodafone, a Sony Ericsson, a Motorola, a Siemens, a Sharp, a Samsung és az NEC Matsushita csatlakozott a szövetséghez, amely egyébként a felhasználó hitelesítésére alkalmas képességekkel is el kívánják látni a mobiltelefonokat (a Sun Liberty Alliance projektjén keresztül, amely a Microsoft Passport rendszerével kíván versenyre kelni). Jorma Ollila, a Nokia elnök-vezérigazgatója elmondta, a kezdeményezéshez még nem csatlakozott sem a Microsoft, sem az AOL Time Warner, sem pedig a Palm cég, de természetesen őket is örömmel látnák soraik között.

A fentieken kívül a jogvédett digitális tartalmak védelmét is ki akarják dolgozni a mobil platformokra, de támogatni fogják az MMS szabványt (Multimedia Messaging Service -multimédiás üzenetküldés), az XHTML leírónyelvet, illetve a WAP protokoll 2.0-s változatát és a SyncML adatszinkronizációs szabványt.

Ollila egyébként elmondta, prognózisaik szerint a jövő évben megjelenő mobiltelefonok több mint fele támogatni fogja már az MMS szabványt. Ezen túlmenően a Nokia licencelni fogja más cégeknek számos mobiltelefon szoftverét, többek között saját XHTML webböngészőjét, valamint az MMS-t, a SyncML-t támogató egyéb alkalmazásokat. Ezen kívül a most bejelentett Series 60 Platformot is, amellyel más gyártók saját Symbian operációs rendszeren alapuló, mobil böngészést, tartalmak letöltését és multimédiás üzenetküldést támogató okostelefonokat dolgozhatnak ki.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2001/11/13/nokia-a-jovo-mobilszabvanyai/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés