72 gyermek iskolakezdését segíti a Hankook
A Hankook immár tizedik éve támogatja a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálat munkáját, amelynek keretében a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek iskolakezdését segíti. Idén a vállalat 2,3 millió forintos adományával a szervezetnél nyilvántartott mind a 72 gyermek iskolakezdését sikerült biztosítani.
„Idén is hatalmas segítséget jelent számunkra a Hankook támogatása, amely lehetővé teszi, hogy a gyerekek megfelelő körülmények között kezdhessék az iskolát. Nagy öröm számunkra, hogy immár egy évtizede számíthatunk a helyi vállalat elkötelezett támogatására, amely jelentős segítséget nyújt a rászoruló családoknak”
– mondta el Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője.
A korábbi évekhez hasonlóan az Útkereső Segítő Szolgálat egy jótékonysági adománygyűjtő kampánnyal hívta fel a figyelmet a rászoruló családok megsegítésére. A kampány zárásaként a Játékfesztivál elnevezésű rendezvényen augusztus 26-án, kedden a szervezet egész udvara egy hatalmas kalózhajóvá változott, ahol különféle állomások és izgalmas feladatok várták az óvodás és általános iskolás korú gyermekeket. A fiatalok a rendezvényen vehették át az adományként felajánlott iskolakezdési csomagokat, amelyek iskolatáskákat, tanszereket és más iskolai eszközöket tartalmaztak.
A hátrányos helyzetű gyermekek támogatása kiemelten fontos a Hankook számára. A vállalat az elmúlt tíz évben rendszeresen segítette a szervezet munkáját pénzadományokkal és tárgyi eszközökkel egyaránt, tavaly például a KÖSZ Hankook önkéntes program keretében az Útkeresés Segítő Szolgálat udvarán játszóteret alakítottak ki.
További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!


