Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezek a korlátok milliók életét menthetik meg

Garázs

Ezek a korlátok milliók életét menthetik meg

Dél-Koreában megalkották a minden korábbinál biztonságosabb szalagkorlátot.

Az autópályák és autóutak mentén elhelyezett szalagkorlátok jelentősen biztonságosabbá tették a közlekedést, hiszen egy baleset során nagy eséllyel az úton tartják a nélkülük a szembe sávba vagy szakadékba csapódó gépjárműveket.

Hátrányuk viszont, hogy egy rossz szögben becsapódó autót nagy eséllyel felnyársalnak, így megölve a bent ülőket. Épp ezért döntött úgy a dél-koreai ETI, hogy megalkotják a szuperbiztonságos szalagkorlátot, amely nemcsak, hogy az úton tartja az épp elszabaduló gépjárműveket, de megvédi az utasokat is.

A megoldás lényege, hogy a fém rudak közé műanyag hordókat építettek be, amelyek elfordulnak a tengelyük körül, vagyis segítenek a becsapodó autóknak abban, hogy újra irányba álljanak és így le lehessen őket lassítani. Természetesen az energia elnyelését továbbra is a fém rudak végzik, ám ezek vékonyabbak az eddig használtaknál, így összességében jóval kevesebb kárt okoznak az autóban, mint a jelenleg használt szalagkorlátok.

Forrás: Index

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés