Garázs
Elektromos repülővel forradalmasítaná a közlekedést a NASA
Nem akármilyen repülőn dolgoznak.
Elektromos repülőn dolgozik a NASA. A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal célja, hogy olcsóbbá és környezetbarátabbá tegyék a légiközlekedést, illetve nem utolsó sorban csöndesebb repülést biztosítsanak az utazóknak.
Az elektromos repülő a hivatal 10 évvel ezelőtt indult New Aviation Horizons initiative nevű projektjének a része, ezt pedig azzal a célkitűzéssel hozták létre, hogy megreformálják a repülést. Ez azonban még odébb van, bár a X-57-es már most működőképes, jelenleg csak rövid ideig használható.
Ahhoz ugyanis, hogy akár egyetlen óráig működjön a repülő, 360 kg-nyi akkumulátor beépítésére lenne szükség, azaz egy átlagos utazáshoz több mint egy tonna plusz súlyt kellene cipelnie a gépnek. Ha üzemidővel nem is, a hajtóművek számával már most felhívja a figyelmet magára az X-57, hiszen egyből 14 darabot helyeztek el rajta a mérnökök.
Igaz, ebből a levegőben csak 2 darab működik majd, a többi a le-, és felszállásban segít. Ezeknek és a vékonyított szárnyaknak köszönhetően a prototípus óránként 280 kilométeres sebesség elérésére lehet képes.
Forrás: Index
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2016/06/20/elektromos-repulovel-forradalmasitana-a-kozlekedest-a-nasa/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






