Connect with us

Hirdetés

technokrata

Árgus szemekkel figyel – új biztonsági asszisztenst mutatott be a Volvo

Garázs

Árgus szemekkel figyel – új biztonsági asszisztenst mutatott be a Volvo

Biztonság mindenekelőtt. Talán a Volvo volt az első nagy autógyártó, aki ezt a szemléletet helyezte filozófiájának középpontjába, ami persze amellett, hogy dicséretes hozzáállás, a márka imázsát is nagymértékben befolyásolta.

Rengeteg biztonsági fejlesztésük közül az egyik legújabb nem más, mint a sofőr állapotát ellenőrző rendszer, amellyel szeretnék kiszűrni az esetleges figyelmetlenségekből vagy fáradtságból adódó baleseteket. A műszerfalon elhelyezett számos érzékelő segítségével kivitelezik mindezt, melyek a vezető szemét, fejének helyzetét, valamint szögét vizsgálják. az eszköz képes kiszűrni azokat a jeleket, melyek arról árulkodnak, hogy a jármű sofőrjének figyelme elkalandozik.

0318_volvo_1

Ez persze már önmagában is veszélyes, de a svédek rendszere nem csak ezekből az információkból táplálkozik, hiszen felhasználja az autó helyzetét figyelő radarokat és kamerákat is, hogy megállapítsa, valóban szükség van-e beavatkozásra – például, ha a négykerekű kilép a sávjából. A Volvo vezetéstámogató rendszerekért felelős elnöke, Per Landfors elmondta, hogy ezzel a technológiával jobban tudják optimalizálni a többi biztonsági asszisztenst is.

Természetesen a rendszer nem csak érzékeli, hogy a sofőrrel nincs minden rendben, hanem tevékenyen be is avatkozik. Arról egyelőre nincs szó, hogy hogyan, de többek között hangokkal, a biztonsági övek megfeszítésével vagy a kormány és a vezetőülés rezgetésével is el tudjuk képzelni a noszogatást.

0318_volvo_2

A biztonsági funkciója mellett egyéb előnyei is vannak az új fejlesztésnek. Például az autó képes lehet megismerni a vezetőülésben helyet foglaló személyt, és az általa előzetesen megadott beállításokat automatikusan alkalmazza, aminek több felhasználó esetén van jelentősége. Emellett a későbbiekben az autonóm autók megjelenésekor is nagy hangsúlyt kaphat ez a rendszer, hiszen segítségével folyamatosan fel tudja majd mérni a négykerekű, hogy mikor adhatja át az irányítást gond nélkül a sofőrnek, és mikor kell más megoldást választania.

A Volvónál tehát továbbra is igyekeznek bizonyítani, hogy még mindig az élmenők között vannak biztonság terén, mely a nem is olyan távoli jövőben megjelenő önvezető autók bevezetésekor jó ajánlólevél lehet a svéd márkának.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés