Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kombiként is itt az új Kia Ceed

Garázs

Kombiként is itt az új Kia Ceed

Genfben bemutatkozott a Kia Ceed második generációja, a standon a kombit is kiállították.

Hivatalos fotókon már korábban látható volt az új ötajtós Ceed, a Genfi Autószalonon azonban a kombit is kiállították a koreaiak. Megjöttek a technikai adatok is, ezek szerint az új modell 50 milliméterrel hosszabb elődjénél, 4310 milliméteres, a hasmagasság csökkentésével az autó 10 milliméterrel közelebb került a földhöz (1470 mm).

Noha a Ceed teljesen új padlólemezre épül, tengelytávja 2650 milliméter, amely pontosan megegyezik az előző generációéval. Az első nyomtáv ugyanakkor 17, a hátsó 32 milliméterrel nőtt. Elöl 12 milliméterrel nagyobb fej- és 21 milliméterrel tágasabb lábtér jut az utasoknak, a hátul utazók öt milliméterrel nagyobb válltérrel gazdálkodhatnak. 40 literrel nőtt a csomagtartó, alaphelyzetben már 380 literes.

A legtöbb európai országban két benzinmotorral, 90 lóerős 1,4-essel és 130 lóerős, közvetlen befecskendezéses 1,6-ossal, illetve két dízelmotorral, 90 lóerős 1,4-essel és 128 lóerős 1,6-ossal lesz kapható az autó. Az 1,6-os benzines a Kia új, hatfokozatú duplakuplungos váltójával is rendelhető lesz, nyáron kezdődik az értékesítés.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés