Connect with us

technokrata

Rekordszámú pályázat és történelmi győzelem „Az Év Szakembere” díjátadón

Ipar

Rekordszámú pályázat és történelmi győzelem „Az Év Szakembere” díjátadón

Rekordszámú pályázat és történelmi győzelem „Az Év Szakembere” díjátadón

Lezajlott „Az Év Szakembere” referencia­verseny díjátadója, amelyet idén harmadik alkalommal rendezett meg a Mapei Kft. Az esemény mérföldkőnek számított a verseny történetében: soha ennyi pályázat nem érkezett, és először kapta meg női szakember az elismerést.

A rekordszámú nevezés egyértelműen azt mutatja, hogy egyre több építőipari szakember lát presztízst a versenyben. Idén 208 pályázó összesen 256 pályaművet nyújtott be, ami jelentős előrelépés a tavalyi 156 nevezéshez képest.

„Ez is bizonyítja, hogy a szakma elismerése és megbecsülése egyre fontosabb a szakemberek számára, és örülünk, hogy versenyünk ilyen erős motivációt jelent számukra”

– mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A megmérettetésre aktív kőművesek és burkolók jelentkezhettek egyénileg vagy háromfős kivitelezői csapat tagjaként. A nevezés feltétele volt, hogy a pályázók saját kivitelezésű munkáikról referenciafotókat küldjenek be.

A pályaművek először szakmai zsűri elé kerültek, majd a végső döntést a Magyar Építőipari Szakemberek Közösségének tagjai hozták meg. A díj idén öt kategóriában talált gazdára. A zsűri és a szakmai közösség döntése alapján az alábbi szakemberek vehették át „Az Év Szakembere 2024.” díjat:

  • Antal Tibor – Lakossági projekt
  • Dream Team – Nem lakáscélú projekt
  • Varga Gábor – Nagylapos vagy vagy óriás méretű lapokkal való burkolás
  • Lukács Emese – Pályakezdő
  • Gyenes János – Medence és wellness helyiségek projekt

Először kapta női szakember „Az Év Szakembere” díjat

Lukács Emese hidegburkoló, „Az Év Pályakezdő Szakembere” (Fotókredit: greenstyle-burkolas.hu)

A 2024-es verseny egyik legnagyobb meglepetése Lukács Emese győzelme volt, aki pályakezdő burkoló kategóriában kapta meg az elismerést – ezzel ő lett az első nő, aki elnyerte a díjat. Munkái egyértelműen bizonyítják, hogy méltán részesült az elismerésben.

Lukács Emese eredetileg alkalmazott grafikusként dolgozott, így már korábban is a kreativitás és a precizitás határozta meg munkáját. 2020-ban azonban fordulóponthoz érkezett: úgy érezte, a grafikai tervezés már nem nyújt számára elég inspirációt, ezért átképezte magát, és beiratkozott egy hidegburkolói tanfolyamra. Azóta szakmát váltott, és mára nemcsak a kreatív látásmód, hanem a kivitelezésben való precizitás is védjegyévé vált. Munkái a következő oldalon tekinthetők meg: facebook.com/burkolas.greenstyle.

„Bár sokan még mindig meglepődnek, ha egy nő burkolóként dolgozik, a női szakemberek precizitásban gyakran túl is tesznek férfi kollégáikon. Egyre több nő választja az építőipart, és számuk a jövőben tovább növekszik. A szakemberhiány, a munkaerőpiac átalakulása és az építőipar gépesítése mind hozzájárul ehhez a folyamathoz. A nők friss szemléletet hoznak, ami segítheti az építőipari kultúra fejlődését”

– mondta Markovich Béla.

A Mapei Kft. által alapított díj célja a legjobb szakemberek elismerése, valamint a szakma presztízsének növelése. A szervezők úgy vélik, hogy az építőipar kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereinek bemutatása példaképeket teremt a fiatal generáció számára, és hozzájárulhat a szakma elismertségének növeléséhez.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Ipar

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés