Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az elektromosság jövője szakképzett alkalmazottakkal

Festo Didactic

Ipar

Az elektromosság jövője szakképzett alkalmazottakkal

Az elektromosság jövője szakképzett alkalmazottakkal

Fenntartható világ kialakítása a Festo Didactic tanulási rendszereivel.

A 2020-as évet meghatározó világjárvány elvonta a figyelmet a sürgető környezetvédelmi kérdésekről és az emelkedő energiaköltségekről. A nagyobb energiahatékonyság és fenntarthatóság szakképzett embereket kíván, akik képesek ezeket a célokat több iparágban is megvalósítani. A pedagógusok már rendelkeznek azokkal az erőforrásokkal, azaz a Festo Didactic által kínált tanulási megoldások egyre bővülő körével, hogy megtanítsák ezeket a készségeket az energia területén is.

Ahogy a digitalizáció forradalmasította az ipart és a gyártást, ugyanúgy meg fogja változtatni az energiatermelés, -elosztás, -tárolás és -felhasználás módját is.

„A fenntarthatóság és az energiahatékonyság nagy kihívást jelent a generációnk és minden iparág számára. Amikor műszaki oktatásról van szó, fontos, hogy tudatosítsuk ezt a fiatal szakemberekben, és képessé tegyük őket a változásra.”

– mondta Dr. Hans Jörg Stotz, a Festo Didactic igazgatótanácsának tagja. A műszaki oktatás területén vezető, erős vállalati felelősségtudattal rendelkező megoldásszolgáltatóként a vállalat egyre nagyobb hangsúlyt fektet az energiával kapcsolatos oktatási témákra.

A Festo Didactic az elektrotechnikában szerzett tapasztalataival siet a világ oktatóinak segítségére. A vállalat a közelmúltban számos olyan képzési megoldást vezetett be, amelyek lehetővé teszik a gyakornokok számára, hogy kulcsfontosságú műszaki területeken fejlesszék a tudásukat és releváns képességeiket. Ezáltal támogatja a fenntarthatóságot – például a szél- és napenergia-termelés, az elektromos hálózat korszerűsítése, és az intelligens hálózat, az épületautomatizálás, a világítás és a HVAC-rendszerek, az energiatárolás, az elektromos autók töltőállomásai, valamint az elektromos hajtások és az ipari vezérlés terén.

A tanulók megismerkedhetnek a szél- és napenergia-termelés alapjaival. Az elméleti tudást a gyakorlatok alapozzák meg. (Fotó: Festo)

A változó munkaköri profilok új készségeket igényelnek

A villamos energia ipari és kereskedelmi felhasználása ösztönzi az energiaipar átalakulását. Az elektrotechnikai tudományok átfogó területén számos új karrierlehetőség jelenik meg – a megfelelő képzéssel rendelkező villamossági dolgozóktól az egyéb műszaki tudományterületeken dolgozó munkavállalókig, akiknek az energetikai témákban magasabb szintű képzettségre van szükségük.

Az elektrotechnikai képzés kiterjesztése

„A munkavállalóknak T-alakú profilokat kell kialakítaniuk. Ez azt jelenti, hogy széles körű általános tudásbázist kell megszerezniük különböző energetikai témákban – különösen a villamos energia területén –, és mélyreható szakértelemmel kell rendelkezniük egy bizonyos területen. A technikai készségek mellett az olyan elméleti képességek is fontosak, mint a kritikus gondolkodás, a problémamegoldás, a kreativitás és az alkalmazkodóképesség. A vezetői képességek elengedhetetlenek a jövő energetikai környezetében történő munkavégzéshez”

– mondta Michel Lessard, a Festo Didactic elektrotechnikai termékterületének vezetője.

Az Elektromosjármű-töltőállomás gyakorlati képzést biztosít a modern töltőállomások tervezéséről, telepítéséről, teszteléséről és hibaelhárításáról. (Fotó: Festo)

A műszaki oktatás kiemelkedő szerepet játszik a munkavállalók felkészítésében az energia területén jelentkező kihívásokra. Az oktatók a Festo Didactic modern és ösztönző tanulási megoldásaira támaszkodva megfelelő készségeket fejleszthetnek ki, és a tanulóknak interaktív képzést és integráló tanulási rendszereket biztosíthatnak. A modern képzési rendszereken végzett gyakorlati kísérletek ötvözik az e-tanulást, a szimulációs eszközöket, valamint a virtuális és kiterjesztett valóságot a különböző tanulási környezetekhez és stílusokhoz való alkalmazkodás érdekében. Lessard megjegyzi:

„Tanulási megoldásaink magas modularitása, naprakész pedagógiai tartalommal párosulva és modern eszközökkel támogatva lehetővé teszi az oktatók számára, hogy különböző képzési igényeket elégítsenek ki ösztönző tanulási környezetekben.”

Oktatási és ipari megoldások

A Festo Didactic egy globális oktatási és képzési szolgáltató ipari gyökerekkel. Ez biztosítja az oktatás és az ipar közötti nagyobb összhangot, valamint az ügyfelek számára a hozzáadott értéket. „A Festo automatizálási részlegével együtt, amely szintén egyre nagyobb hangsúlyt fektet az elektromos automatizálásra, a Festo Didactic ideális helyzetben van az elektrotechnikai oktatás globális szintű népszerűsítéséhez és támogatásához az elektromos jövő megteremtése érdekében” – tette hozzá Dr. Stotz.

Michel Lessard hozzáteszi:

„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy segítséget nyújtsunk a pedagógusoknak az elektrotechnika használatában az energetikai szakemberek képzéséhez. A közelmúltban úgy terjesztettük ki stratégiai terveinket, hogy a lehető legerősebb hatást gyakorolhassuk a műszaki oktatásra. Készen állunk arra, hogy segítsünk az energiaipar átalakításában és hozzájáruljunk a világ fejlődéséhez.”

http://www.festo-didactic.hu

További Ipar

Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

privát

Kütyük

Szerezd vissza a mobilod privát szféráját!

2021. július 29. csütörtök
huawei

SmartWatch

Már játszani is lehet a Huawei legújabb okosóráján

2021. július 29. csütörtök
apple watch 3 okosóra okoseszköz

Kütyük

Mennyire éri meg Apple Watch 3 okosórát venni?

2021. július 26. hétfő
honor
note

SmartPhone

Úgy néz ki a Galaxy Note szériának befellegzett

2021. július 22. csütörtök

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu