Connect with us

Hirdetés

technokrata

A programozás manapság már a legfiatalabb korosztálynak is elérhető!

Digitális oktatás

A programozás manapság már a legfiatalabb korosztálynak is elérhető!

A programozás manapság már a legfiatalabb korosztálynak is elérhető!

Már lehet jelentkezni a Microsoft támogatásával induló őszi programozó kurzusokra, amelyeket általános és középiskolás gyerekeknek hirdet meg a cég partnereivel.

A Microsoft nem csupán a programfejlesztésben jár élen, hanem a tehetséggondozásban és a jövő generációjának internettudatos nevelésében is. Civil szervezeteket támogat, hogy azok a lehető legtöbb gyermeket tanítsák meg a tudatos internethasználatra, valamint együttműködik Logiscool-lal. A neves magyarországi programozó iskola idén ősszel is várja a diákokat kurzusaira.

i-kurzusok

A Microsoft Digital Skills For Youth pályázatának idei nyertese, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a gyermekek digitális készségeinek fejlesztésére kapott támogatást, amelyből többek között a mostani, ingyenes kurzusok is elindulhatnak. A megvalósításában a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal együttműködik a Logiscool is: a 2014-ben Magyarországon létrehozott programozó iskola innovatív oktatási módszertanával segít az NGYSZ-nek abban, hogy a tanulás lehetősége a lehető legtöbb gyermekhez eljusson. A számok önmagukért beszélnek: az elmúlt négy évben már több mint 19 000 gyerek tanult a Logiscoolban (magyar és külföldi Logiscoolban egyaránt), ahol a száraz tankönyvi formátumot elhagyva, valóban a gyermekek, fiatalok nyelvére lefordítva oktatják a programozást.

Az NGYSZ és a Logiscool Microsoft által támogatott közös programjában országszerte tartanak ingyenes kurzusokat 7-18 éves, hátrányos helyzetű, vagy nagy családból származó gyerekeknek. A kezdeményezésben összesen 60 támogatott hely érhető el. A tanfolyamokon – amelyekre október 5-ig lehet jelentkezni a Logiscool honlapján – a diákok játékos formában ismerkedhetnek meg a kódolás vagy a robotika világával.

A programozó kurzusok keretein belül saját számítógépes játékokat készíthetnek a Logiscool egyedi fejlesztésű oktatási platformján. A KODU tanfolyam egy gyerekek számára fejlesztett 3D-s játékplatform, ahol a gyerekek saját figurát és világot teremthetnek, a Robotika kurzuson pedig az építés és a programozás alapjait is elsajátíthatják. A Codia programjában pedig saját Minecraft-világot hozhatnak létre a haladó diákok.

A kurzusokról bővebb információ a Logiscool honlapján érhető el.

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés