Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Vodafone nem adja fel és folytatja a lányok technológiai képzését

Digitális oktatás

A Vodafone nem adja fel és folytatja a lányok technológiai képzését

A Vodafone nem adja fel és folytatja a lányok technológiai képzését

Öt fiúra jut egy lány a technológiai területeken

Az Egyesült Királyságban a természettudományi, matematikai és számítástechnikai szakokon diplomázott végzősök mintegy 22%-a volt nő 2014-ben. Németországban (19,3%), Franciaországban (21,5%) és Svájcban (14,7%) a különbség még nagyobb volt. Az Egyesült Államokban az ilyen jellegű pályát választók körülbelül negyede nő. Ezeken az arányokon változtatna a Vodafone és a Code First: Girls – közösen bejelentették, hogy folytatódik a 26 országot magába foglaló projekt, amelynek részeként fiatal lányok szerezhetnek kódolási ismereteket.

 

Hosszú éveken át a nők és a lányok fontos szerepet játszottak a tudomány és a technológia világában. Olyan úttörők nélkül, mint Hedy Lamarr vagy Barbara Liskov, nem létezne a mai formájában ismert Wi-Fi és e-mail. Ennek ellenére a nők és a lányok még mindig jelentősen alulreprezentáltak a műszaki, természettudományos, mérnöki és matematikai (STEM – Science, Technology, Engineering and Mathematics) oktatásban és munkakörökben. A lányoknak világszerte csupán 35%-a tanul ilyen szakokon a felsőoktatásban, és tizenéves korukban sokan nem kapnak elegendő bátorítást ahhoz, hogy meg tudják szerezni az ezekben a szektorokban sikeres karrierépítéshez szükséges készségeket és önbizalmat.

A Vodafone szeretne hozzájárulni a helyzet megváltoztatásához. A Code First: Girls társadalmi kezdeményezéssel együttműködve a Vodafone #CodeLikeAGirl programja ötnapos kódolási workshopokat kínál majd 14-18 éves lányok számára működésének összes európai piacán, így Magyarországon is, továbbá Indiában, a Közel-Keleten, Dél-Afrikában és Ausztrálázsiában is. A Vodafone 26 piacán 2017-ben összesen 500 lány tanulhatott kódolni a Vodafone és a Code First: Girls partneri együttműködésnek köszönhetően. Idén pedig már ezren válhatnak a program részeseivé.

A Vodafone Magyarország nagy hangsúlyt fektet a fiatalok, különösképp a lányok technológiai oktatására, amit a #CodeLikeAGirl mellett számos további együttműködéssel is segít: nyári kódoló táborában a Kódgarázzsal 10-12 éves gyerekeket avat be a technológia világába, a Skool projekttel együttműködésben évek óta tart foglalkozásokat fiatal lányoknak, valamint a LogiSchool által szervezett Nagy Digitális Kaland versenyt is támogatja. A Vodafone Magyarország Alapítvány pedig Digitális Iskola Programjával Magyarország-szerte küzd az elmaradottabb térségek iskoláiban a fiatalok digitális kompetenciáinak fejlesztéséért.

A kódolás minden iparágban rohamos ütemben az egyik legkeresettebb készséggé válik, hiszen egyre több vállalkozás támaszkodik számítógépes megoldásokra. A programozói állások mintegy fele a technológiai iparágakon kívül jelenik meg, úgymint a pénzügy, az egészségügy vagy a gyártás területén. A közelmúltban közreadott, ’Cracking the Code: Girls’ and women’s education in STEM’ [‘Kódfejtés: A lányok és nők helyzete a műszaki, természettudományos, mérnöki és matematikai (STEM) oktatásban] című jelentésében az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ‘a nők jelenléte csökken egy globálisan bővülő területen’. 2014-ben az Egyesült Királyságban a természettudományi, matematikai, mérnöki és számítástechnikai szakokon diplomázott végzősök mintegy 22%-a volt nő. Németországban (19,3%), Franciaországban (21,5%) és Svájcban (14,7%) a különbség még nagyobb volt. Az Egyesült Államokban az ilyen jellegű pályát választók mindössze egynegyede nő. Ezeken a területeken a felsővezetőségben helyet foglaló nők száma is sokkal alacsonyabb, mint bármely más szektorban.

A Vodafone és a Code First: Girls kódolási kurzusa úgy került kialakításra, hogy az minden 14-18 éves lány számára megfelelő legyen, készségszinttől függetlenül. Különböző programozási nyelvekről és fejlesztőprogramokról nyújt alapismereteket – mint pl. a html, CSS, GitHub és Bootstrap –, amelynek segítségével az oktatási program végére a diákok weboldalt tudnak fejleszteni. A kurzusokat a Vodafone minden piacán idén július és október között tartják meg.

Ahogy Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR Vezérigazgató-helyettese fogalmazott:

“Az elmúlt években jelentős előrehaladás történt a társadalom legkülönbözőbb területein a nemek közötti aránytalanság megszüntetésében. Sok országban azonban a műszaki, természettudományos, mérnöki és matematikai munkakörökben tovább romlik a helyzet. A Vodafone és a Code First: Girls kódolási programjának célja, hogy felkeltse a lányok érdeklődését egy jelenleg a fiúk körében népszerűbb ágazat iránt, ezzel hozzásegítve őket lehetőségeik és jövőbeli karrier-választásuk kiszélesítéséhez”.

Amali de Alwis, a ’Code First: Girls’ vezérigazgatója így fogalmazott:

“Nagy izgalommal tölt el bennünket, hogy részt vehetünk a Vodafone #CodeLikeAGirl elnevezésű kezdeményezésének megvalósításában. A STEM pályákra több lányt vonzani kívánó vállalatokkal való hosszú távú együttműködés segítségével meg tudjuk valósítani azon küldetésünket, hogy segítsünk a technológiai területen dolgozó lányok számának növelését. Az igazi együttműködésen alapuló, a diverzitás növelését célzó kezdeményezések a leghatékonyabbak a vállalatok és a közösségek körében, azon cél elérése érdekében, hogy a technológia területén javítsuk a nemek közötti egyensúlyt. Ilyen kezdeményezések például. a #CodeLikeAGirl és a #CFG2020 kampány is, amelynek célja, hogy 2020 végére 20 ezer nőt tanítson meg ingyenesen kódolni.”

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés