Connect with us

technokrata

Azonosították a Log4j sebezhetőségek által leginkább veszélyeztetett országokat

Adatvédelem

Azonosították a Log4j sebezhetőségek által leginkább veszélyeztetett országokat

Azonosították a Log4j sebezhetőségek által leginkább veszélyeztetett országokat

A világ egyik vezető kiberbiztonsági vállalata, az ESET által közzétett térképen jól látható, mely országokban hajtották végre a legtöbb Log4j sérülékenységet kihasználó támadási kísérletet.

A napokban derült fény a világszerte mindenütt jelenlévő Log4j segédprogram kritikus hibájára, amely megrázta az egész kiberbiztonsági iparágat. A Log4j nyílt forráskódú Java-alapú naplózási szoftvert globális szinten számtalan vállalat és kormányzati szerv használja. Amióta a sérülékenység kihasználásához szükséges kód felkerült az internetre, a hackerek tömegével próbálják kijátszani a rendszereket, miközben a kiberbiztonsági szakemberek minden erejükkel igyekeznek biztonsági frissítésekkel és más védelmi intézkedésekkel védekezni a támadások ellen.

Az ESET által közzétett térképből jól látszik, hogy a fenyegetés az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Törökországban, Németországban és Hollandiában van a leglátványosabban jelen.

Roman Kováč, az ESET vezető kutatója így nyilatkozott a vizsgálatok eredményéről:

„Az észlelések mennyiségéből arra következtethetünk, hogy egy jelentős problémával állunk szemben, amely nem fog egyhamar megszűnni. A támadók természetesen számos módszerrel próbálják kihasználni a sérülékenységet, de nem minden kísérlet rosszindulatú, hiszen a kutatók, az információbiztonsági cégek és a penetrációs tesztelők védelmi célokból tesztelik ezeket a sebezhetőségeket.”

log4j

További Adatvédelem

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu