Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az HTEC dinamikus terjeszkedésének következő lépéseként megnyitotta budapesti irodáját

E-gazdaság

Az HTEC dinamikus terjeszkedésének következő lépéseként megnyitotta budapesti irodáját

Az HTEC dinamikus terjeszkedésének következő lépéseként megnyitotta budapesti irodáját

A globális tanácsadó, szoftverfejlesztő és digitális termékfejlesztő cég, az HTEC Group december 12-én, hétfőn új irodát nyitott Budapesten, tovább erősítve magyarországi jelenlétét, és megtéve a következő lépéseket 3 éves tervében, amelynek célja, hogy 600 új IT munkahelyet teremtsen az országban. Az új iroda akár 25 kolléga számára biztosít majd helyet a főváros szívében.

Az HTEC Group megnyitotta első fővárosi irodáját, mely egyben második fizikai irodája Magyarországon, és fontos lépés az országos és regionális növekedés szempontjából. A helyi technológiai közösségek fejlesztéséről ismert vállalatként az HTEC reméli, hogy az új helyiség az ígéretes szakembereket és a vállalkozókat egyaránt segíti majd ambícióik megvalósításában.

Ezzel kapcsolatban Milan Cvetkovic, az HTEC Group üzletfejlesztési vezetője így nyilatkozott:

“Úgy érezzük, hogy ezt az új irodát nekünk találták ki. A Budapest szívében található Signature by Regus épület hangulata és felszereltsége lenyűgöző és biztosak vagyunk benne, hogy ez az új helyszín ideális alappillére lesz az HTEC Group magyarországi növekedésének. Az új iroda létrehozására azért volt szükség, hogy támogassuk terjeszkedésünket az országban és a régióban, mivel célunk, hogy hosszú távon lehetőséget biztosítsunk tehetségeinknek a közös munkára és megkönnyítsük szakmai fejlődésüket.”

Az HTEC Group további terveivel kapcsolatban kiemelte:

“Az idén márciusban bejelentett tervünk továbbra is érvényben marad. Szeretnénk folytatni stabil növekedésünket Magyarországon és a régióban, összhangban a vállalati kultúránkkal, hogy továbbra is a lehető legjobban tudjuk kiszolgálni ügyfeleinket és a legjobb munkahely lehessünk csapataink számára.”

A San Francisco-i székhelyű HTEC (High Tech Engineering Center) Group már most is erős regionális jelenléttel rendelkezik Romániában, Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, valamint Észak-Macedóniában található irodáival. A cég Szegeden nyitotta meg első magyarországi fizikai irodáját, és a további tervek szerint Debrecenben és Pécsett is nyitnak majd új székhelyeket. A vállalat a következő 3 évben 600 munkahelyet kíván teremteni a magyar technológiai iparban, élvonalbeli technológiai szakértelmet és világszínvonalú innovációt hozva a helyi technológiai piacra.

Az új iroda tehát várja az újabb kiváló szakembereket, akik az HTEC Groupot választanák mint innovatív munkáltatót, hogy felfedezhessék azokat a karrierlehetőségeket, amelyek hozzásegíthetik őket álmaik megvalósításához. A vállalat vezetőségének eltökélt szándéka, hogy az elkövetkező években tovább növeljék a csapatot, és továbbra is olyan megoldásokat építsenek, amelyek jobbá teszik a világot.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés