Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szegeden nyitja meg új irodáját a Lufthansa Systems

Lufthansa Systems

E-gazdaság

Szegeden nyitja meg új irodáját a Lufthansa Systems

Szegeden nyitja meg új irodáját a Lufthansa Systems

Elsősorban Java és Javascript fejlesztőket, tesztelőket és adatmérnököket vár újonnan nyíló szegedi irodájába a légiközlekedési informatika egyik piacvezető vállalata, az idén 25 éves Lufthansa Systems Hungária.

A társaság az utánpótlást sem bízza a véletlenre: még 2019 nyarán írt alá megállapodást alkalmazott és ipari kutatási együttműködésről a Szegedi Tudományegyetemmel.

A Széchenyi tértől pár utcára, a hajdani tiszti klub épületének első szintjén alakítottak ki modern, innovatív irodai környezetet a Lufthansa Systems Hungária új, szegedi irodájában dolgozóknak. A légiközlekedési informatika egyik meghatározó világvállalatának új egysége 10-15 fővel kezdi meg működését Fritz Zsombor site manager irányításával, és a tervek szerint évente 15-20 új kollégával bővül a létszám, hogy megmaradjon a társaság budapesti központjára is jellemző, családias környezet – közölte a megnyitón Michael Herrmann, a Lufthansa Systems Hungária ügyvezető igazgatója.

Az idén 25 éves magyar leányvállalat egyidős a légiközlekedés szinte összes szegmensére egyedülálló megoldásokat kínáló, az útvonaltervezéstől a személyzet beosztásán át a fedélzeti szórakozásig minden területet informatikai szolgáltatásokkal lefedő Lufthansa Systems-szel. A cégcsoport több mint 350 légitársaságnak dolgozik, az itt fejlesztett szoftverek közel 700 000 járat működéséhez járulnak hozzá. Az 1995-ben alapított budapesti iroda azóta további „testvéreket” kapott a világ számos pontján, New Yorktól Szingapúrig. A fővárosi irodában jelenleg több mint 450 magasan képzett szakember dolgozik, akik több száz légitársaság és repülőtér mindennapi biztonságos és hatékony működésének tevékeny részesei.

Ahogyan negyedszázaddal ezelőtt a kiemelten felkészült magyarországi informatikai szakembergárda miatt tette le Budapest mellett a voksot a Lufthansa Systems, ez a faktor Szeged esetében is döntőnek bizonyult. Jelenleg is több szegedi kolléga dolgozik rugalmas foglalkoztatás keretében több éve vagy éppen évtizede a vállalatnál. Michael Herrmann szerint a kedvező földrajzi elhelyezkedés és a jó megközelíthetőség mellett a városban folyó, színvonalas IT-képzés szólt leginkább Szeged mellett.

„Büszkék vagyunk rá, hogy az informatikai oktatásban innovatív megközelítést alkalmazó, a speciális képzésekben és az üzleti szereplőkkel történő kutatás-fejlesztési együttműködésekben egyaránt regionális éllovasnak számító Szegedi Tudományegyetem partnerei lehetünk.”

– fogalmazott a Lufthansa Systems Hungária ügyvezető igazgatója. Michael Herrmann arról is beszélt, hogy az egyetemmel tavaly nyáron aláírt kutatási megállapodás alkalmazott és ipari kutatási feladatokra egyaránt kiterjed. Így egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás felhasználására a számítógépes optimalizálás területén, továbbá légiközlekedési feladatok megoldására fejlesztett egyedi algoritmusokra, modellekre és szoftveralkalmazásokra.

A kooperáció kutatási eredményeit a Lufthansa Systems új termékeinek kialakításához ugyanúgy fogják majd használni, mint a meglévők továbbfejlesztéséhez, amelyek részben akár helyben is megvalósulhatnak. Szegeden a légi és földi személyzet, valamint a légiforgalmi irányítók által használt alkalmazásokat, továbbá a repülőjegyértékesítés teljes folyamatát végigkísérő digitális megoldásokat fognak fejleszteni és tesztelni. Ezért backend és frontend fejlesztők, tesztelők, valamint adatmérnökök jelentkezését várja nyitott pozícióira a Lufthansa Systems Hungária, amelynél elsősorban nem a végzettség, hanem a jelöltek szakértelme és hozzáállása a lényeges a kiválasztáskor.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés