Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Fujitsu felméréséből kiderül, hogy a digitális átalakulás ösztönzi az üzleti növekedést

E-gazdaság

A Fujitsu felméréséből kiderül, hogy a digitális átalakulás ösztönzi az üzleti növekedést

A felmérés szerint a digitális átalakulási kezdeményezések egyharmada máris pozitív eredményeket hozott: növelte az árbevételt és megerősítette az ügyfélkapcsolatokat

A szervezetek több mint egyharmada máris élvezi a digitális átalakulás terén végrehajtott beruházások előnyeit – derül ki a Fujitsu nemrég közzétett kutatási eredményeiből. A Fujitsu a világ 15 országában végzett felmérést vállalatvezetők körében a digitális átalakulásról. Az eredmények alapján a cégek 89%-a jelenleg tervezi, teszteli vagy vezeti be a digitalizációs kezdeményezéseket, olyan technológiák használatával, mint például a mesterséges intelligencia (AI) vagy a dolgok internetje (IoT).

 

A felmérés szerint a digitalizáció elősegíti az üzleti növekedést, fő előnye pedig az emelkedő árbevétel (46%). Szintén fontos pozitívum a szorosabb ügyfélkapcsolatok kialakítása (44%), a termékek jobb versenyképessége (36%), a javuló hatékonyság, valamint az üzleti modellek illetve folyamatok fejlődése.

A vállalatok és a társadalom működésébe egyre mélyebben beágyazódó digitális technológiák gyökeresen megváltoztatják az emberi életet és munkavégzést. Egyes területeken azonban mélyrehatóbb változások figyelhetők meg, mint másutt. A Fujitsu kutatása megállapította, hogy a digitalizáció kiemelt területei a marketing (38%), a munkastílus (35%), valamint az üzemeltetés és a karbantartás (30%).

A digitális munkaerő jövőbeni sikere részben azon múlik, mennyire lesz képes szorosan együttműködni az adatkeresést és az adatokra épülő gyakorlati felismerések kinyerését támogató AI-alapú intelligens rendszerekkel. A megkérdezett cégvezetők lelkesen nyilatkoztak a mesterséges intelligencia, valamint az AI és az emberi kreativitás ötvözése révén elérhető előnyökről. Több mint háromnegyedük értékes lehetőséget lát a mesterséges intelligenciában, és 82% egyetért abban, hogy az AI magasabb szintre emeli az emberi képességeket.

„A digitális átalakulás ma már üzleti realitás. Máris pozitívan befolyásolja az élen járó vállalatok nyereségességét. Amint felmérésünkből kiderül, a digitalizáció nem csupán az új technológiák bevezetéséről szól, hanem valóban átírja a működés szabályait. A mindent átszövő hálózatoknak és az adatokból kinyerhető – öt éve még elképzelhetetlen mélységű – felismeréseknek köszönhetően a siker ma már azon múlik, hogy tudjuk-e tökéletesen hasznosítani az információkat, és biztosítani a feltételeket az emberi kreativitás kiteljesítéséhez. A technológiaszállítókkal, például a Fujitsuval összefogó sikeres vállalatok emberközpontú digitalizációs stratégiákat dolgoznak ki, és igyekeznek maradéktalanul kiaknázni az AI és az IoT lehetőségeit”

– nyilatkozta Duncan Tait, a Fujitsu alelnöke és amerikai/EMEIA-régióért felelős vezetője.

A felmérés szerint az iparágspecifikus üzleti folyamatok is gyorsuló ütemben digitalizálódnak. A pénzügy-technológiai innováció például alapjaiban változtatja meg és diktálja a lakossági pénzügyi szolgáltatások szegmensének átalakulását. A dolgok internetje révén a gyártócégek radikálisan új szemléletet valósíthatnak meg az intelligens gyárak tervezése, építése és üzemeltetése terén. Erre példa a kínai INESA Csoport, amely a Fujitsuval együttműködve vezetett be IoT és Big Data technológiákat és alakított ki intelligens gyártási folyamatot. A vizsgálat szerint a szervezetek egyharmada-fele már megkezdte az iparágspecifikus digitális átalakulást, míg az élen járó pénzügyi szolgáltatási szektorban és az egészségügyben 51% ez az arány.

 

Az emberek, a vezetés és a folyamatok a sikeres digitális átalakulás kulcstényezői

Az eredmények alapján a digitális átalakulás legfontosabb sikertényezői a megfelelő készségekkel rendelkező tehetséges munkatársak (19%), az erős vezetés (18%), valamint az ésszerűsített szervezet és folyamatok (17%). Számos szervezet már azt is felismerte, milyen fontos ebből a szempontból a partneri együttműködés, ideértve a technológiai partnerekkel és beszállítókkal folytatott közös munkát.

Technológiai és szolgáltatási jövőképének 2017-es változatában a Fujitsu kifejti, hogy a digitális korban elfogadott gyakorlattá válik az innovációt szolgáló együttműködés, a co-creation, amely az ügyfelek üzleti szakértelmét és a digitális technológiát ötvözve, a partnerek és az ügyfelek közreműködésével teremt új értéket. A digitalizációs projektet támogató technológiai partner kiválasztásakor a szervezetek egyre inkább aszerint döntenek majd, hogy a leendő partner milyen meggyőzően tudja bemutatni képességeit az IoT, a fejlett analitika, a mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság terén. Olyan partnert keresnek, amely bizonyítottan jól ismeri az iparágat, és empatikusan viszonyul az üzleti követelményekhez, a jövőképhez és a stratégiához. A Fujitsu véleménye szerint a digitális technológia elősegíti az emberek, a vállalatok és az állami szektor együttműködését az üzleti folyamatok átalakítása, a társadalmi innováció ösztönzése és végső soron egy szebb jövő megteremtése érdekében.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés