E-gazdaság
Gigabüntetést kaphat a Facebook
Sok pénzről van szó.
Elképzelhető, hogy igencsak komoly büntetéssel kezdheti meg a 2017-es évet a Facebook. Az Európai Bizottság ugyanis azzal gyanúsítja a vállalatot, hogy az a WhatsApp 2014-es felvásárlásakor félrevezette őket, vagy tudatosan vagy egyszerűen csak hanyagságból.
A közösségi oldal ugyanis azt állította a bizottság szakembereinek, hogy a felvásárlás után sem lesz adatmozgás a két vállalat között, így a felhasználók adatai sem jutnak át egyik rendszerről a másikra. Nos, mostanra már kiderült, hogy ez azért nem egészen így van, sőt, a WhatsApp rendszeresen megoszt információkat a Facebookkal.
Bár a felvásárlás ettől még nem lesz érvénytelen, azért fájhat egy büntetés a Facebooknak, hiszen akár az éves bevételeik 1%-ának megfelelő összeget is kiszabhatnak rájuk.





