Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezzel a módszerrel milliárdokat spórolnak a magyar állam

E-gazdaság

Ezzel a módszerrel milliárdokat spórolnak a magyar állam

E-dokumentumkezelés, e-számlázás, e-szavazás, e-közbeszerzés, e-érettségi: számos területen hozna javulást a digitalizáció kiterjesztése.

Észtország a GDP 2%-át – a 2015-ös észt GDP adatok alapján nagyjából 400 millió euró – takarítja meg évente az elektronikus közigazgatással. A digitalizáció kiterjesztése a magyar hivatalokban ma már jogilag és technológiailag sem utópia. Az iratok kinyomtatását, a papíralapú és személyes ügyintézést döntően a kézzel történő aláírás teszi csupán szükségessé, miközben az elektronikus hitelesítés mindezt biztonságosan kiválthatja: számítógépen, okostelefonon, táblagépen írhatunk alá dokumentumokat teljes jogi bizonyító erővel.

Tízszer több ügyet lehet intézni Észtországban digitálisan, mint Magyarországon

Az észtek a kétezres évek elején indították el a közigazgatás digitalizálását és mára minden állampolgárral kizárólag digitálisan kommunikálnak. „Bár az elmúlt években a magyar közigazgatás digitalizációja is felgyorsult még csak az alagút elejét látni a fejlesztések terén. Míg a magyarorszag.hu-n keresztül nagyjából háromszáz ügyet lehet elintézni digitálisan, az észt kormányportálon háromezret. A különbség fő oka, hogy nagyon magas a papíralapú ügymenetet igénylő folyamatok aránya a hazai közigazgatásban. A megoldás az elektronikus iratkezelés kiterjesztése lehet, melynek alapeleme a megfelelő elektronikus aláírási technológiák alkalmazása. Ebben nagy szerepe lehetne az új e-igazolványnak is” – mondta el Almási János az elektronikus aláírásokgyakorlati alkalmazásával foglalkozó Netlock Kft. szakértője.

Using-PC

Aláírásonként 1 eurót spórolnak

Az észt közigazgatási szakemberek szerint csak a digitális aláírásokkal minden egyes e-aláírással 1 eurót spórol az észt állami költségvetés. „Nemcsak arról van szó, hogy a digitalizációval nyugdíjba küldhetőek a nyomtató flották és több tíz millió oldal nyomtatását spórolhatja meg az ország, hanem arról is, hogy a hivatali ügymenet gyorsabb, nyomon követhetőbb, biztonságosabb, kényelmesebb és lényegesen hatékonyabb lesz. Az elektronikus dokumentumkezelés, archiválás, számlázás vagy közbeszerzés csak néhány terület, ahol az eddig papíron zajló folyamatok digitalizálása jelentősen könnyítené a hivatal-hivatal és a hivatal-ügyfél közti kommunikációt.” – tette hozzá a szakember. 

E-közigazgatás: kulcs lehet az e-személyi, de fejleszteni kell

Az új elektronikus személyi igazolványok alkalmasak lennének az e-közigazgatás kiterjesztésére, hiszen a chipkártyákra igényelhető az elektronikus aláíráshoz szükséges tanúsítvány. Azonban jelenleg lényegében még nem létezik olyan terület, ahol az e-igazolványnak ez a funkciója felhasználható lenne. Hiányzik a háttérrendszer és az ügyfeleknél a kártyaolvasásra képes eszközök.

Alternatívát kínálhat a webportálon keresztüli e-aláírás?

A technológia ma már ott tart, hogy akár egy okostelefonon keresztül is aláírhatunk dokumentumokat. Az eljárás egyszerű, kényelmes és biztonságos: egy alkalmazáson vagy weboldalon keresztül belépünk az elektronikusaláírás-szolgáltatásba és PIN kódunk megadásával aláírjuk a feltöltött dokumentumot. Hasonlóan működik mindez, mint egy internetes fizetési tranzakció, de még kártyára sincs hozzá szükség, elég a szükséges kódok használata.

kozigazgatas

Hol segíthetne a leggyorsabban a közigazgatás digitalizációja?

A digitalizáció számos területen hozna javulást, a teljesség igénye nélkül néhány olyan konkrét területet gyűjtöttünk össze, ahol belátható időn belül érzékelni lehetne a változást:

  • E-közbeszerzés: az évi közel 15 ezer közbeszerzési eljárás digitalizálása több millió oldalnyi papír kinyomtatását tenné feleslegessé, valamint átláthatóbbá, hatékonyabbá és gyorsabbá tenné az eljárások lefolytatását, egyszerűbbé az ajánlatok beadását és kiértékelését.
  • E-szavazás: az e-szavazás gyorsabbá és olcsóbbá tenné a választásokat, és különösen előnyös lehetne a több százezer fogyatékkal élő állampolgárnak, valamint megkönnyítené a mintegy 275 ezer határon túli magyar szavazását, és fokozhatná az állampolgárok, így a digitális világban szocializálódott fiatalok részvételét a közügyekben.
  • Ekézbesítés: a technológia és a jogi környezet egyaránt adott, hogy az elektronikus leveleket a hagyományos postai levelekhez hasonlóan ajánlott és tértivevényes formában küldje az állam vagy küldje az állampolgár az állam felé, a hagyományos levél joghatásával. Az évente Magyarországon elküldött 112 millió ajánlott levél csupán pár százalékának a digitalizálása is sok milliárd forintnyi megtakarítást jelentene a feleknek.
  • E-vizsgáztatás, e-érettségi: számos tantárgy esetében lenne lehetőség e-vizsgáztatásra, hiszen a dolgozatok és a vizsgaeredmények hitelessége, sértetlensége, anonimitása és a bírálat egyaránt biztosítható az elektronikus hitelesítési, aláírási megoldásokkal.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés