Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hatalmas siker: külföldre is kijutott a magyar startup

E-gazdaság

Hatalmas siker: külföldre is kijutott a magyar startup

Egy évvel az alapítás után Lengyelországban is elindította szolgáltatását a magyar online takarítás közvetítő startup.

A kezdetektől fogva a régiós piacra készülő Rendi megtette az első nagy lépést a nemzetközi sikerek útján. Magyarországon már több mint 100 vállalkozóval dogozik együtt és a havi megrendelései száma meghaladja az ezret. A cég itthon egyelőre Budapesten, Győrben, Szegeden és Debrecenben van jelen.

„A lengyel fővárosban kezdetben teljesen ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtjuk mint itthon. Az első hónapban élesben is teszteljük a piacot, és a tapasztalatok alapján, ha szükséges finomhangolunk” – fogalmazott Csillik Timur, a Rendi ügyvezetője.

A vállalkozás azért Lengyelországban kezdte meg külföldi terjeszkedését, mert egyrészt 40 milliós lakosságával ez a legnagyobb régiós piac. Másészt a lengyelek különösen nyitottak az innovációra, rengeteg nemzetközi startup márka működik itt sikeresen, köztük több olyan, ami hazánkban még nincs jelen.

rendi

Új országhoz új név dukál

Az online takarítás közvetítő a lengyel ügyfelek számára MyRendi néven érhető el, az apró névmódosításra azért volt szükség, mert az itthon használt Rendi webcím már foglalt volt. Magyarországhoz képest az is különbség, hogy Lengyelországban már működik egy hasonló profilú cég, Pozamiatane néven.

„Előnye is van a konkurenciának, hiszen így nem nekünk kell egy teljesen új szolgáltatást megismertetnünk, bevezetnünk a piacra. Továbbra is nagy ambícióink vannak a nemzetközi terjeszkedést tekintve. Már idén év végén szeretnénk további lengyel nagyvárosokban, Gdansk-ban és Krakkóban is megjelenni” – fűzte hozzá Udvardy Szabolcs, a Rendi marketing vezetője.

A startup célja azonban még ennél is nagyratörőbb, hiszen két és fél éven belül Közép-Kelet-Európa első számú online takarítás közvetítője lenne. Éppen ezért Csehországban, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában is tervezik a megjelenést.

„A növekedéshez az idei 50 millió forintnyi tőkeinjekció után keressük a következő körös befektetést is. A további nemzetközi terjeszkedés finanszírozásához több mint 1 millió euró bevonását célozzuk. A régió további országaiban nincsen versenytársunk, a tervünk pedig az, hogy következő lépésként majd a román piacra lépünk be” – fűzte hozzá Csillik Timur.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés