Connect with us

Hirdetés

technokrata

Díjeső hullott a Xerox-ra

E-gazdaság

Díjeső hullott a Xerox-ra

Rangos elismerésben részesült a Xerox.

Ebben az évben, történetében először helyet kapott a Dow Jones Fenntarthatósági Index (DJSI World) listáján. Ugyanakkor 2014 és 2015 után ismét, immár harmadik alkalommal, idén is szerepel a Dow Jones észak-amerikai Fenntarthatósági Indexben.

A Dow Jones Fenntarthatósági Index a vállalatok gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi teljesítményét elemzi, olyan területeket vizsgálva, mint a felelős vállalatirányítás, éghajlat stratégia, ellátási lánc színvonala és foglalkoztatási gyakorlatok. Ebben az összehasonlításban a Xerox eredményei a vállalati etikai kódex, a vállalatirányítás és a környezetmenedzsment kategóriákban meghaladták a DJSI World tagok által elért átlagos pontértékeket. Valamint a cég egyike volt annak a kilenc informatikai és szoftverszolgáltatásokat nyújtó vállalatnak, amely sok, más iparágból érkező cég összes pontszámánál is többet ért el a Dow Jones értékelési rendszerében.

xerox

A Xerox jelenleg is több olyan új generációs fejlesztésen dolgozik, amelyek a fenntartható működést szolgálják. Ezek közé tartoznak a GO LA és a GO Denver applikációk, amelyekkel mindenki környezetbarát módon tervezheti meg magának azt, hogyan akar közlekedni a városban. Szintén az erőforrások optimális használatát támogatják a Xerox parkolást segítő dinamikus árstratégiára alapuló megoldásai, amelyek már sikeresen működnek olyan nagyvárosokban, mint Indianapolis, vagy Los Angeles. Hasonlóképp a forgalom dinamizálásához, és ezzel együtt a dugók elkerüléséhez, a káros anyag kibocsátás csökkentéshez járulnak hozzá a Xerox elektromos útdíj fizetési rendszerei is.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés