Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezt mindenhol be kellene vezetni: újabb iskolában tanulnak táblagéppel

Digitális oktatás

Ezt mindenhol be kellene vezetni: újabb iskolában tanulnak táblagéppel

Hencidára érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program.

A Vodafone Digitális Iskola Program keretében szerdán 16 Vodafone Tab Speed LTE táblagépet vehettek át a Hajdú-Bihar megyei Hencidán a Fekete Borbála Általános Iskola Csere-Erdő Tagiskolájának diákjai. Az év első néhány hetében a vállalat országszerte 20 iskolába juttat el 1200 darab táblagépet, díjmentesen biztosítja az eszközök oktatási célú használatához szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet, valamint finanszírozza a gyermekek és az érintett pedagógusok internetbiztonsági oktatását.

  „Nagy örömmel és köszönettel fogadjuk a Vodafone kezdeményezését, amivel hozzájárul, hogy tanulóink a 21. századi követelményeknek megfelelően minél korábban megismerjék az infokommunikációs eszközöket és elsajátítsák a biztonságos internet használathoz szükséges ismereteket. A programnak köszönhetően a hencidai gyerekek olyan tudást szerezhetnek meg, amelyre saját erőből nem lenne lehetőségük” – mondta Dr. Vitányi István, a Térség országgyűlési képviselője.

2016-02-03 13.24.12

A digitális eszközök alkalmazásakor a tanulók motiváltabbak,, lelkesebbek az oktatás hatékonysága pedig megnő.” – mondta Törökné Csörsz Csilla, a Fekete Borbála Általános Iskola igazgatója. Mint mondta, reményei szerint a most átvett táblagépekkel még jobb eredményeket tudnak majd elérni az iskola diákjai.

A több mint 120 éve alapított hencidai iskola 2011-ben csatlakozott a Komplex Instrukciós Programhoz (KIP), 2013 augusztusa óta pedig a Fekete Borbála Általános Iskola Csere-erdő Általános Iskolája néven, tagintézményként működik, 2014/15 tanévtől roma nemzetiségi iskolaként.

A KIP az egyéni fejlődést támogató oktatás megvalósítására vállalkozik a digitális eszközök alkalmazásával. A módszertan átvételével a pedagógusok a korábbinál lényegesen nagyobb hangsúlyt tudtak helyezni a halmozottan hátrányos helyzetű diákok egyéni fejlesztésére, a nevelés, az oktatás eredményességének fokozására, az esélyegyenlőség kiteljesítésére, mondta az igazgató asszony. „Köszönjük a Vodafone-nak a lehetőséget, hogy a tabletek segítségével még szélesebb és színesebb tudást biztosíthatunk nagyon is rászoruló tanulóink számára!” – mondta Törökné Csörsz Csilla.

2016-02-03 13.25.22

A Vodafone által elindított, mintegy 4700 gyerek oktatását és több mint 500 pedagógus munkáját támogató Vodafone Digitális Iskola Program legfőbb célja a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek fejlesztése, és a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése. A Program megvalósításában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon működtető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány, illetve szakmai partnerként az Együttható Egyesület is szerepet vállalt. 

A Programban résztvevő iskolák közös jellemzője a rendkívüli nyitottság és a befogadó szellem, így nem véletlen, hogy a tanulók között igen nagy arányban találhatunk hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, illetve sajátos nevelési igényű gyermekeket. A tanulók és a pedagógusok digitális kompetenciáinak fejlesztése mellett az eltérő igényű és eltérő szociális háttérrel rendelkező gyerekek együttnevelése, illetve a tanulmányi eredmények javulása is fontos cél, ebben nyújt segítséget a Stanford Egyetem által kifejlesztett Komplex Instrukciós Program. A Program célja, hogy a tanárok egy olyan, csoportmunka-szervezésen alapuló oktatási módszert sajátítsanak el, amely nem csupán a tudásszint emelkedését, de a folyamatos sikerélményt is biztosítja a gyermekek számára. A KIP módszer a közeljövőben a Vodafone Digitális Iskola Program keretében további nyolc magyarországi oktatási intézményben is bevezetésre kerül. A pedagógusok képzését szintén a Vodafone Magyarország Alapítvány finanszírozza.

„Vállalatunk törekszik arra, hogy a Vodafone Digitális Iskola Program segítségével olyan tudást és eszközöket biztosítson, amelyek élménnyé teszik a tanulást. A Program segítségével reményeink szerint a diákoknak nagyobb esélyük lesz a továbbtanulásra és a későbbiekben a munkaerőpiacon való érvényesülésre. Az anyagi támogatás mellett aktív szerepet vállalunk a Program lebonyolításában is, a kollégáinkból álló Vodafone Önkéntes Közösség munkájának bevonásával. Hiszünk abban, hogy a Vodafone Digitális Iskola Programmal hozzájárulhatunk a hátrányos helyzetű régiók versenyképességének javításához.”mondta Suba János, a Vodafone Magyarország Vállalati kommunikációs igazgatója.

A hencidai rendezvényen részt vett Muraközi István, a Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulás Elnöke, valamint Kapornai Judit, a KLIK Berettyóújfalui Tankerületének igazgatója és Habarics Sándorné, a Fekete Borbála Általános Iskola Csere-erdő Általános Iskolájának igazgatója, aki az iskola diákjaival együtt vette át a tableteket.

 



Szólj hozzá!

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés