Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szófiába viszik a magyar mobilparkolási rendszert

E-gazdaság

Szófiába viszik a magyar mobilparkolási rendszert

Magyarország után külföldön is beszáll a mobilparkolásba a Cellum.

Az „Innovative Parking Solutions 2014” elnevezésű konzorcium tagjai – a Cellum csoporthoz tartozó Cellum Global Zrt., a Cellum Bulgaria AD és az MPP Zrt., illetve az Infosystems International EOOD és a Citizen Society Group AD – a napokban írtak alá Szófiában egy 4 évre szóló szerződést, mely a hazai parkolórendszerhez hasonló, SMS-alapú szolgáltatás kialakítására vonatkozik. A konzorcium tagjaként a Cellum a Magyarországot mára teljesen lefedő mobilparkolási rendszer üzemeltetése során szerzett tapasztalatait és tudását adja, valamint a technikai támogatást is a fejlesztőcég nyújtja a projekt számára.

mobiltelefon

„Magyarországon ma évi 20 millió mobilfizetési tranzakciót számolunk el, ennek nagy többsége parkolás. Nincs szükség parkolóautomatákra, aprópénzre, a telefon pedig ott lapul a zsebünkben. Európa után Ázsia felé vesszük az irányt, hogy a tízmilliós Magyarországon bevált technológiát tízmilliós kelet-ázsiai nagyvárosokban is bevezethessük.” – mondta Kóka János, a Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A projekt részeként a jövőben a parkolásért a Cellum Mobile Nextre épülő mobilapplikáción keresztül, bankkártyával is lehet majd fizetni.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés