E-gazdaság
Beismerte bukását az nVidia
Úgy néz ki, hogy nem minden területen tudnak sikeresek lenni.
A vállalat hivatalos közleményben tudatta, hogy felszámolják az Icera modemek gyártásáért felelős részleget. Ezt a céget 2011-ben vásárolták fel, de most néhány hónapon belül megszűnik. Tulajdonképpen nevezhetjük a dolgot egy részben burkolt beismerésnek, hogy az nVidia kvázi megbukott a telekommunikációs piacon. Alig 4 évvel ezelőtt a Tegra 4 bevezetésével kívántak betörni a dinamikusan növekvő okostelefon és tablet piacra. Csak a nagy remények után felhasználói panaszok sora jött, például a Tegra chipek egyik örökletes jellemzője volt a melegedés. Noha az utoljára bemutatott Tegra K1 nyers teljesítménye kiemelkedő, grafikailag pedig bármelyik mostani csúcsprocesszorral felveszi a versenyt, ám úgy tűnik, elkéstek.
A gyártóknak elege lett a problémákból, és egyszerűen továbbléptek, szinte senki nem építette be a K1-et a saját készülékeibe. Ráadásul közben a konkurencia is rákapcsolt, a Qualcomm mellett a kínai MediaTek is gőzerővel tör fel, nem is beszélve a Samsung saját Exynos megoldásáról. Ugyanakkor magát az Nvidiát felesleges temetni, hiszen a számítástechnikában, személyautó és játék területen sokkal jobb a renoméjuk, épp ezért a jövőben még inkább ezekre fognak fókuszálni. Sajnos a részleg leépítése nem fogja pozitívan érinteni az itt dolgozó nagyjából 500 alkalmazottat, de a cég számára hosszabb távon megéri az átmeneti kellemetlenség.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/2015/05/15/beismerte-bukasat-az-nvidia/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






