E-gazdaság
7 milliárd forintos forgalomirányítási rendszeren dolgozik a GYSEV
Csaknem hétmilliárd forintos beruházással épít ki kétszintű integrált forgalomirányítási rendszert vonalain a GYSEV, a kivitelezési munkák már az elmúlt év végén megkezdődtek és a tervek szerint 2016 márciusáig tartanak – közölte a vasúttársaság szóvivője az MTI-vel pénteken.
Rázó László közleménye szerint a Szombathelyen és Csornán kialakított központi forgalomirányító rendszer látja majd el a vasúttársaság 35 távvezérelt állomásának irányítását. Ugyancsak a projekt részeként létesül forgalomirányító központ Sopronban, amelynek a feladata a vonalhálózat felső szintű üzemirányítása lesz, ezzel pedig hatékonyabbá válik a személyszállítás és a teherszállítás forgalomszervezése.
A fejlesztésnek köszönhetően a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd, illetve a Győr-Sopron szakasz mellett központi forgalomirányítás lesz a Szombathely-Csorna-Rajka, valamint a Szombathely-Zalaszentiván vonalakon is.
A távvezérlés kiépítésének és központosításának a szakemberek szerint komoly előnye, hogy a vasútvonalak átbocsátó képessége növekszik, leegyszerűsödik a forgalomirányítás, így várhatóan csökken a késések száma is. A közleményben szerint a 6 milliárd 970 millió forint összköltségvetésű projekt száz százalékos támogatottsági intenzitás mellett a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP), valamint az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Progam (IKOP) forrásainak felhasználásával valósul meg. Hozzátette: a kivitelezési munkálatokat a Prolan-Savaria Konzorcium végzi, tagjai a Prolan Irányítástechnikai Zrt. valamint a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft.
Forrás: MTI
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/2015/01/16/7-milliard-forintos-forgalomiranyitasi-rendszeren-dolgozik-a-gysev/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






