Connect with us

Hirdetés

technokrata

Orbán: ebben a formában nem lehet bevezetni az adót

Orbán Viktor

E-gazdaság

Orbán: ebben a formában nem lehet bevezetni az adót

Az emberek megkérdőjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerűségét, ezért az ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő indoklásul azt mondta: azért nem vezethető be az új adótípus ebben a formában, mert kialakult “egy félelmeket előhívő vízió”, amely kezelhetetlenné teszi a vitát, vagyis “a vita félrecsúszott”, “nincs meg a közös alap”; hiszen az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni – mert “a távközlés áthúzódik az internetre” -, ráadásul ezt is a szolgáltatóknak kellett volna fizetniük.

Az emberek azonban megkérdőjelezik az egész ésszerűségét, “ilyen körülmények között nem lehet bevezetni semmit sem” – fogalmazott Orbán Viktor. Hangsúlyozta: a kormánynak el kell fogadnia, hogy az ésszerűség mércéjével meg kell mérni minden intézkedést, és ha az embereknek nemcsak hogy nem tetszik egy lépés, hanem ésszerűtlennek is tartják azt, akkor nem szabad megtenni. “Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte egyúttal, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről, mert “választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe”. A konzultáció vége 2015 első negyedévének, félévének végére várható – fűzte hozzá.

A kormányfő a rádióműsorban kiemelte, továbbra is cél, hogy legkésőbb 2020-ra minden magyar lakásban elérhető legyen a szélessávú internet, az erről szóló megállapodásokat a szolgáltatókkal már megkötötték. Ez egy több száz milliárd forintos projekt, és “ezzel Európa élmezőnyébe fog Magyarország kerülni” – közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés