E-gazdaság
Nehéz helyzetbe került a Lenovo
A kínai gyártó hosszú idő után újra veszteséges.
A negyedéves jelentése szerint a Lenovo veszteségesen zárta az időszakot. Az egyik legnagyobb kínai gyártó 12,2 milliárd dollár bevételre tett szert, azonban így is 714 millió a vesztesége. Számos felvásárlással és újítással igyekeztek az elmúlt évek felgyorsult okostelefon és tablet világában versenyképesek maradni, és mindez idáig sikerült is, ugyanis az ezt megelőző hat évben mindig pozitív mérleggel zárta a pénzügyi évet.
A legszignifikánsabb lépése az volt a gyártónak, hogy felvásárolta a Motorola mobil részlegét 2,91 milliárd dollárért. Átvették a mobilok tervezésének és gyártásának felelősségét.
A negatív mérleg köszönhető annak is, hogy több szerkezeti változáson is átesett a vállalat. Nagy pénzeket emésztett fel továbbá a leltározási költségek és az elbocsájtások után történő végkielégítések. A cégvezetés azonban bizakodik, mert a tervek szerint az év végéig lezárulnak az átalakítások, ezzel 650 millió dollárt spórolnának meg a következő félévben, ami éves szinten 1,3 milliárdot jelent.
Forrás: Mobilaréna
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/2015/11/13/nehez-helyzetbe-kerult-a-lenovo/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






