E-gazdaság
Frissítve: Szépen csendben kinyírták az 55 éven felüli nők nyugdíjkedvezményét
Idén már hiába múlt el 55 éves és dolgozott 37 évet a nagyi, nem segít az állam.
Idén már hiába múlt el 55 éves és dolgozott 37 évet a nagyi, nem segít az állam.
Azok a nők, akik 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek, a kormány döntése alapján kortól függetlenül mehetnek nyugdíjba. Ebben semmilyen változás nincs. A 40 év jogosultsági idő megszerzését támogattuk átmenetileg ezzel a programmal, amibe a legalább 37 év szolgálati idővel rendelkező hölgyek léphettek be.
A programot 2013. október 15-én hirdették meg és 2013 november 01-től 2013. december 31-ig, majd hosszabbítást követően április 30-ig volt lehetőség az érintettek bevonására. A program 2014 január elsejével tovább bővült: megnyitották azok előtt is a lehetőséget, akik mindössze 37 év szolgálati idővel, illetve egy hónapnyi nyilvántartott álláskeresői státusszal rendelkeztek. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy azon 55 év feletti nőket, akik 37 évet már lehúztak, és elvesztették az állásukat, az utolsó, nyugdíj előtti évben megérte úgymond foglalkoztatni a cégeknek, hiszen 10 hónapban a munkabér és kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 %-át az állam átvállalta, amennyiben a munkáltató legalább 2 hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettség teljesítését vállalta.
Tavaly januárban már mintegy 3 ezer munkavállaló és 500 cég érdeklődött a program iránt.
A program bevonási szakasza 2014. április 30—ával lezárult, a rendelkezésre álló 1,5 Mrd Ft segítségével 1300 nő létesített újra munkaviszonyt.
A 2015-ös évben a rendelkezésre álló források nem biztosítottak fedezetet a program újra indításához.
Frissítés: Az ügyben reagált az NGM Sajtó és Kommunikációs Titkársága, nyilatkozatukat változtatás nélkül közöljük:
“A Nők 40 plusz program 2013. október 15.-ével indult, 2014. január elsejétől módosultak a belépési feltételek, így meghosszabbítottuk 2014. április 30.-áig. A program 2014. júniusában pedig lezárult.”
HR és munkavállalói oldalról is nagy kihívás az anyák foglalkoztatása itthon
A mesterséges intelligencia segítségével bárki berendezheti otthonát a kiterjesztett valóságban. Az IKEA Magyarország elindította az IKEA...
Az E.ON Hungária Csoport áramhálózatának üzemirányító szoftverére kiírt megbízást a Siemens Zrt. nyerte el. Az E.ON...
Javában zajlik a fenntarthatóság-fordulat az építőiparban, a folyamatot pedig több, a közelmúltban hatályba lépett jogszabály, köztük...
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal...
Innovációs partnerség a Festo és a Würth között. A Festo és a Würth közötti innovációs partnerség...
Telefonon, e-mailben és hamis webáruházakon keresztül vadásznak ránk
A Magyar Fintech Szövetség és a MENA Fintech Szövetség (A Közel-Kelet és Észak-Afrikai régió Fintech Szövetsége)...
Beköszöntött a május, elérkezett a ballagások időszaka. Ezekben a napokban egyszerre tölti meg büszkeség, öröm, valamint...
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök...
IoT világítási megoldásokkal teszik fenntarthatóbbá a működésüket. Felére csökkentette egyes üzleteinek világításból adódó energiafogyasztását a Lidl...
Közel másfélszeresére nőtt az első negyedévben a babaváró kölcsön új szerződéseinek száma, amit az általános hitelpiaci...
A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári...
Az anyagellátás automatizálása az MAN nürnbergi motorgyárában A Jungheinrichhez tartozó müncheni székhelyű Magazino robotikai vállalat az...
A magyar nyelven működő, felkarra helyezhető szöveti glükózmonitor megkönnyíti a cukorbetegség kezelését
A vállalatok számára kiemelkedő innovációs és költségcsökkentési lehetőség rejlik abban, ha megfelelően ki tudják használni az...
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében...
Erre kell figyelni, hogy még fájdalommentesen tudd kezelni a problémákat
Óriási ugrást hozott az első negyedév a lakáshitelek átlagos összegénél: a jegybanki adatok szerint már 15...
A Festo új szelepterminálja, a VTUX egyesíti három klasszikus szelepsziget-család előnyeit. A Festo most még egyszerűbbé...