Connect with us

Hirdetés

technokrata

Menet közben cserélhetünk akkut a Google mobilján

Kütyük

Menet közben cserélhetünk akkut a Google mobilján

Új részletek kerültek napvilágra a Google Project Ara nevű eszközéről.

A keresőóriás már korábban felkeltette az érdeklődést, amikor bejelentette Project Ara néven futó eszközét, amely nem más, mint egy moduláris készülék. A lényeg, hogy a telefon nem fizikailag egész, hanem több, meghatározott méretű darabból épül fel, ezeket a modulokat pedig szabadon cserélgethetjük, ezzel megváltoztatva az eszköz fizikai és hardveres tulajdonságait. Most a Google kiadta a hivatalos fejlesztőkészletet az Ara-hoz, ezzel egyidőben pedig néhány újabb finomságot is elárultak vele kapcsolatban.

gsmarena_001-1

Például igen érdekesen hangzik, hogy ha az akkumulátor lemerül, akkor menet közben, kikapcsolás nélkül kicserélhetjük azt, elvégre csak leválasztjuk a megfelelő modult, majd betesszük a helyére a másikat. De az se akármi, hogy egyszerre akár két akkumulátorunk is lehet, melyeket persze egyszerre is tölthetünk vagy az is megoldható, hogy az egyikről egy másik mobilnak adjuk energiát. Ugyanígy szabadon csatlakozathatunk egy tetszőleges kameramodult vagy pulzusmérőt vagy bármilyen más szenzort, kiegészítőt.

gsmarena_002

A kiadott rajzok alapján már jobban elképzelhető, miként is fog kinézni a Project Ara, valamint az is kiderült, hogy egyelőre háromféle standard méret közül választhatunk majd. A Google tervei szerint a felhasználók az extra modulokat közvetlenül a Play áruházból vásárolhatják majd meg. Az idén még további fejlesztői extrák válnak elérhetővé, az első ilyen konstrukciójú telefon pedig 2015 elején debütálhat.

gsmarena_003z9wvlmplbc24wz3yojbhobzfmqhzs7sv6tfeg7na



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés