Connect with us

Hirdetés

technokrata

A felvételizés Tinderét valósítanák meg a uSchool győztes diákjai

Digitális oktatás

A felvételizés Tinderét valósítanák meg a uSchool győztes diákjai

A felvételizés Tinderét valósítanák meg a uSchool győztes diákjai

A fiatalok pályaválasztását forradalmasítanák a BCCH–uSchool vállalakozói klub döntőjének nyertes diákjai.

A négy középiskolásból álló, Orient nevű csapat innovatív digitális megoldása a felvételi előtt állók személyiségéhez és érdeklődéséhez tökéletesen illeszkedő képzés kiválasztásában nyújtana segítséget. A start-up tehetséggondozásra fókuszáló oktatási programot lezáró versenyen a diákok vállalkozókból, befektetőkből és érdeklődőkből álló közönség előtt mutatták be kész projektjeiket. A nyertesek továbbjutottak a szlovéniai nemzetközi döntőbe, amelynek fődíja egy kéthetes utazás a Szilícium-völgybe.

bcch_uschool_orient_csapat

Az érdeklődési körhöz leginkább illeszkedő képzés megtalálásában, az ideális fotós felkutatásában, személyre szabott vizsgafelkészülési ütemterv elkészítésében és a könnyebb parkolásban segítenének azok a középiskolások, akik a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (BCCH) együttműködésében megvalósított uSchool vállalkozói oktatási program döntőjén prezentálták innovatív ötleteiket.

A három hónapos BCCH-uSchool vállalkozói klub az üzleti gondolkodásra készítette fel a 12 középiskolából érkező 22 diákot. A középiskolások gyakorlati képzésen keresztül ismerhették meg, miként tudnak eljuttatni egy ötletet a megvalósításig.  A program során a 17–18 éves tanulók belekóstoltak a projekt- és üzleti tervezésbe, a marketing és sales alapjaiba, a csapatmunkába, de ami a legfontosabb, megtanulták, hogyan kell prezentálni egy hónapokon át fejlesztett projektet, és képviselni önmagukat. A diákok munkáját olyan nagyvállalati mentorok és fiatal vállalkozók segítik, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek az innováció területén.

A Brain Bar Budapest konferencia kísérőrendezvényével egybekötött döntőn a 4 diákcsapat angol nyelven mutatta be projektjeit. Az eseményt Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete nyitotta meg, köszöntőt mondott Böszörményi Nagy Gergely, a Brain Bar Budapest alapítója, Kalocsai Kinga a BCCH alelnöke, Imre Antonia az Invendor Kft és a uSchool Magyarország ügyvezetője. A rendezvényen tiszteletét tette Ksenija Škrilec szlovén nagykövetasszony.

bcch_uschool_versenyzok_es_zsuri

A verseny győztese, az Orient nevű csapat által megálmodott fejlesztés weboldalon és applikáción keresztül adna lehetőséget arra, hogy kreatív és szórakoztató módon, különféle témaválasztásokon át a felhasználók megtalálhassák a szenvedélyüknek megfelelő képzést, és ezáltal rátaláljanak hivatásukra is. A Fehér Anna, Gál Laura, Hardi Noémi és Kovács Péter által alkotott Orient Szlovéniában, a uSchool nemzetközi döntőjén mutathatja be megoldását, ahol a győztes csapat két hetes szakmai utat nyer a technológiai fellegvárnak számító Szilícium-völgybe.

A BCCH–uSchool vállalakozói klub csapatainak ötletei közül a PhotON webes felületén a látogatók könnyedén rábukkanhatnak az igényeiknek megfelelő fényképészekre. A PrePr ötlete saját, személyre szabott gyakorlati ütemtervet nyújt a felhasználónak a vizsgákra való felkészüléshez, míg a PATCO csapat fejlesztése a szabad parkolóhelyek felkutatására adna hatékony megoldást. A kreatív ötleteket a zsűri különdíjakkal jutalmazta, amelynek keretében a PhotON csapata ugyancsak lehetőséget kapott, hogy az Orient mellett részt vegyen a szlovéniai megmérettetésen.

bcch_uschool_orient_csapat_eloadas

A hazai döntőben Réz Éva, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) Oktatási Bizottságának elnöke, Kalocsai Kinga, a GE Fényforrás üzletág kommunikációs igazgatója, Főzy Borbála, a Hiventures szenior befektetési menedzsere, Szabó István, a KPMG menedzsere, Gabler Gergely, a Magyar Nemzeti Bank speciális kompetencia igazgatóságának vezetője, valamint Imre Zsombor, az Invendor Kft. alapítója és ügyvezetője zsűrizte a diákok teljesítményét. A verseny során a résztvevő csapatok előadásának minősége, valamint az innovatív megoldás értékelése alapján választották ki a legígéretesebb projektet.

„A programban résztvevő középiskolások három hónap alatt elsajátítottak egy olyan különleges gondolkodásmódot, amelyre a jelenlegi oktatási rendszer még nem készítette fel a diákokat. A vállalkozói klub keretében megszerzett újfajta szemlélet és készségek hozzásegítik a következő generációt a sikeres karrier és élet megteremtéséhez az állandóan változó világban.”

– mondta Kalocsai Kinga, a BCCH alelnöke, a GE régiós kommunikációs igazgatója.

A BCCH–uSchool vállalakozói klubhoz az idei évben fő támogatóként csatlakozott a KPMG. A program egyes szekcióiban a projektek kidolgozásához továbbá olyan elismert és innovatív vállalatok nyújtottak segítséget, mint az Engame, Noguchi Porter Novelli, Invendor Kft, Bird&Bird, Lineo International Consulting Kft., HVCA,  AImotive, Lab.Coop, Hiventures, , Shinrai, Drukka Startup Studio, Women Startup Competition PwC és a Konnekt.

„Fantasztikus fejlődésen mennek keresztül a programban résztvevő fiatalok, akik a néhány hónapos képzés után, több mint 25 mentor segítségével, képesek a saját ötleteiket magabiztosan, idegen nyelven folyékonyan bemutatni nemzetközi közönség előtt.  A stratégiai együttműködés a BCCH és a uSchool között jövőre is folytatódik, és folyamatosan keresünk együttműködő partnereket, akik szakértelmükkel segítenék a tehetséges fiatalok kibontakozását.”

– mondta Imre Antonia, a uSchool Magyarország és az Invendor Kft ügyvezetője. A programról a uSchool oldalán további információkat tudhatnak meg az érdeklődők: http://uschool.hu/

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés