Connect with us

Hirdetés

technokrata

Goodyear gumikon a Holdon – a holdkutatás 50 évét ünnepeljük

Tudomány

Goodyear gumikon a Holdon – a holdkutatás 50 évét ünnepeljük

Kép: Time Magazine

Goodyear gumikon a Holdon – a holdkutatás 50 évét ünnepeljük

Amikor 1969. július 20-án először lépett ember a Holdra, az emberiség addig elérhetetlennek gondolt határokat lépett át.

Egy pár gumiabroncs a Goodyear-nek, hatalmas ugrás a mobilitás jövőjének: majdnem 50 évvel ezelőtt a Goodyear levegő nélküli XLT abroncsai voltak az elsők, melyek guminyomot hagytak a Hold felszínén.

Az 1950-es és ’60-as évek intenzív fejlesztéssel teltek a Goodyear életében, a vállalat szorosan együttműködött a kor úttörő kutatóival a felfedezések előmozdításán. A Goodyear azóta sem hagyott fel az innovációval, és a mai napig a legmodernebb technológiát képviselő abroncsokkal járul hozzá önmaga és a mobilitás megújításához.

goodyear-holdra-s

A Goodyear 1898-as alapítása óta – amikor még lovaskocsi-abroncsok és patkóalátétek is szerepeltek termékpalettáján – technológiai ugrások sorával járult hozzá a mobilitás jövőjének alakításához, és számos úttörő kutatóval dolgozott együtt. 1969-ben ez a partner a NASA volt. Az amerikai űrkutatási ügynökség a Goodyear-t választotta ki azoknak a levegő nélküli gumiknak a kifejlesztésére, amelyekkel felszerelték az űrhajósok által gyűjtött kőzetmintákat szállító eszközt.

A Modularized Equipment Transporter (MET) egy két keréken guruló kézikocsi volt, mellyel az asztronauták a felszerelést és a gyűjtött mintákat szállították a Hold felszínén az Apollo 14 küldetés során. Megrakodva a MET nagyjából 75 kg-ot nyomott, és legfeljebb 4 km/h sebességgel húzták. Kerekei sima gumiból készültek, belső tömlőjüket pedig nitrogénnel töltötték fel. Hogy könnyebb legyen a kocsit a Hold puha talaján és a sziklákon át húzni, a kerekeket úgy tervezték, hogy a gördülési ellenállása megfelelően alacsony legyen.

A mérföldkő egy igen intenzív fejlesztésekkel telt időszak csúcspontja volt a Goodyear életében. 1965-ben Craig Breedlove rakétameghajtású autója, a Spirit of America Goodyear abroncsokkal felszerelve állította be az új szárazföldi sebességrekordot. 1977-ben a cég megváltoztatta azt, ahogyan a fogyasztók az abroncsokra tekintenek: az első négy évszakos gumi, a Tiempo révén egész évben ugyanazon a szetten autózhattak.

Az elmúlt 120 év során a Goodyear fejlesztései újraértelmezték az abroncsteljesítményt, gazdagították az emberek vezetési élményét és egyre kijjebb tolták a mobilitás határait. A Goodyear ma is nélkülözhetetlen szereplője korunk folyton változó mobilitásának, melynek középpontjában a flották, az önvezető, hálózatba kapcsolt és elektromos járművek (Fleets, Autonomous, Connected and Electric, FACE) állnak. Ennek bizonyítékaként a vállalat évről évre olyan jövőbe mutató koncepciókat mutat be a Genfi Nemzetközi Autószalonon, mint az Eagle 360, az Oxygene és az AERO.

További Tudomány

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés