Connect with us

technokrata

Nem csak az USA-ban történnek ám menő dolgok AI ügyben!

Tudomány

Nem csak az USA-ban történnek ám menő dolgok AI ügyben!

Nem csak az USA-ban történnek ám menő dolgok AI ügyben!

Az Egyesült Államok és Kína továbbra is élen jár a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásában, azonban Japán, Izrael és az Egyesült Királyság kezdi beérni a két nagyhatalmat – derül ki az EY felmérésből, amelynek során a terület 126 vezető szakértőjét kérdezték meg. A robotika továbbfejlesztésének legnagyobb akadálya a szakemberek hiánya.

Az USA továbbra is őrzi vezető szerepét az MI felhasználásban, a válaszadók harmada szerint azonban már Kína számít a leginkább úttörőnek ezen a területen, derül ki az EY kutatásából. A két nagyhatalomnak új, globális versenytársakkal is szembe kell néznie: Izraelben és Japánban a gyorsan növekvő startup-közösségek, az Egyesült Királyságban pedig az egyetemek számítanak az innováció motorjának.

 

A megkérdezett vezetők 39 százaléka szerint az idén legdinamikusabban növekvő terület a gépi tanulás lesz, de az MI olyan technológiák elterjedéséhez is hozzájárul, mint például a belső, céges hálózatokat a hatékonyabb információáramlással kiváltó chatbotok. Az üzleti folyamatokba integrált intelligens megoldások ugyanis jelentősen javíthatják a felhasználói élményt, ami nagy lehetőségeket rejt többek közt a légitársaságok és a szállodaipar számára.

Az idei év áttörést hozhat a mesterséges intelligencia széleskörű elterjedésében. A vállalatok világszerte keresik a lehetőségeket az MI ötvözésére a robotizált folyamatautomatizálással, ami számos üzleti területen valódi értéket teremthet. Annak érdekében, hogy a szervezetek a leghatékonyabban használhassák ki az iparágakat újragondoló megoldásokat, az EY idén egy új innovációs központot alakított ki Palo Altóban, amelynek munkatársai a jövő technológiáiban rejlő lehetőségek kiaknázásán dolgoznak”

hangsúlyozta Rencz Botond, az EY Magyarország vezérigazgatója.

A mesterséges intelligencia alkalmazásának legfőbb akadálya a válaszadók többsége szerint a szakemberek hiánya. A vállalatoknak vonzóvá kell válniuk a jövő tehetségei számára, ehhez pedig nélkülözhetetlen, hogy átalakítsák gondolkodásukat és nyitottá váljanak a változásra. Ennek egyik leghatékonyabb eszköze a kor, nem, nemzetiség és akár a képességek szerint is sokszínű cégvezetés, amely a technológia korában sikerre viheti a szervezeteket.

További Tudomány

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

huawei

Dotkom

Teljesen megújul a Huawei közösségi oldala

2021. január 25. hétfő

Dotkom

Az alaprendszerek újjászületése

2021. január 25. hétfő
eház

Dotkom

Az eHÁZ lett Az Év Blockchain Megoldása

2021. január 22. péntek
cisco

Dotkom

Webex innovációk sorát jelentette be a Cisco

2021. január 12. kedd
vodafone

Műszaki Magazin