Connect with us

Hirdetés

technokrata

YuMi, az ABB karmester-robotja túl van az első fellépésén

Tudomány

YuMi, az ABB karmester-robotja túl van az első fellépésén

YuMi, az ABB karmester-robotja túl van az első fellépésén

Nem rossz elsőre Andrea Bocellivel és a Luccai Filharmonikusokkal együtt muzsikálni

Mint minden alkalommal az olaszországi Pisában lévő, gyönyörű, elegáns Teatro Verdiben tartott előadások előtt, a zenészek most is a Maestróra figyelve, a hangszereiket készenlétben tartva, szemüket rászegezve, összpontosítva vártak. A szólisták is készen álltak, várva a karmester mozdulatát, hogy beintse pálcájával a kezdést. Ám ez nem egy szokványos előadás és karmester volt. Ezúttal YuMi, az ABB és a világ első, igazán együttműködő, kétkarú robotja mutatkozott be, mint karmester.

yumi_a_koncerten

Az előadás kedden este zajlott le, ahol YuMi vezényelte az olasz tenor, Andrea Bocelli Verdi művekből összeállított jótékonysági előadását, amelyet az Első Nemzetközi Robotikai Fesztivál gálaestjeként tartottak. A világ minden szegletéből érkezett, több mint 800 illusztris vendég élvezte a “Reménysugár: a Stradivariustól a robotig” című programot. A vendégek között volt Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója, akinek a vezetésével fejlesztették ki YuMi-t, amikor ő irányította a Robotika üzletág felfejlesztését célzó programot.

Az egyik legszebb olasz színházi hagyományként Maestro Bocelli elénekelte Verdi Rigolettójából a “Az asszony ingatag” kezdetű híres áriát YuMi vezényletével. YuMi tovább folytatta a vezénylést, amikor Maria Luigia Borsi előadta Lauretta klasszikus szoprán áriáját Puccini “Gianni Schicchi”-jéből. Zárásként a robot vezényelt egy részletet Mascagni Parasztbecsület című operájának intermezzójából is.

Ezt követően egy 15 perces közjáték következett, amely megmutatta, hogy az emberek és a robotok közötti együttműködés tökéletesen tud működni. Maestro Bocelli nem fukarkodott az előadásról mondott dicsérettel.

“Nagyon szórakoztató volt YuMi-val, az ABB együttműködő robotjával együtt fellépni. Igazolta, hogy egy robot valóban képes vezényelni egy zenekart, bár csak nagyon tehetséges mérnökök és egy valódi maestro munkájának eredményeként. Gratulálok a csapatnak, hogy ezt a nagy kihívást ilyen sikeresen megoldották”

– mondta később.

További Tudomány

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés