Connect with us

Hirdetés

technokrata

Miért fejlesztenek az emberek robotokat?

Tudomány

Miért fejlesztenek az emberek robotokat?

Miért fejlesztenek az emberek robotokat?

Megtudhatjuk azokat a főbb tényezőket, melyek közrejátszanak a robot fejlesztésében.

Monoton, veszélyes és piszkos – ez a három fő jellemzője azoknak a munkáknak, amiket legyünk őszinték, szeretnénk, ha az egyre csak fejlődő robotok átvennének tőlünk. Azonban annak ellenére, hogy rábízzuk e feladatokat a robotokra, nincs okunk hátradőlni. Ez mindössze annyit jelent, hogy egy új világ új eszközével gyarapodott a szerszámosládánk, és segítségével az ember számára egy jobb és kevésbé gépies életet teremthetünk.

 esben_h_oestergaard_ur_01

Az emberek és a robotok együttműködése összhangban van az emberiségnek egy jobb világ megteremtését célzó, kihívásokkal teli küldetésével. Ebben a kontextusban a „robot” szó többféleképpen is értelmezhető: jelképezheti akár az ismeretlentől való félelmet, de a felbecsülhetetlen potenciált is.

A robotika hihetetlen mértékű fejlődése elsőre sokak számára ijesztőnek is tűnhet. Mindannyian találkoztunk már olyan sci-fi történetekkel, ahol a technológia elszabadul, és a robotok világuralomra törnek. A robot azonban nem egy gondolkodó lény, hanem az, aminek mi építjük, és azt teszi, amire beprogramozzunk. Se többet, se kevesebbet.  Minél inkább a mindennapi életünk részévé válnak e gépek, annál nyugodtabban érezzük magunkat körülöttük. Amikor valaminek az automatizált megfelelőjét már nem „robot”-nak nevezzük, akkor tudjuk, hogy elfogadottá vált. Azaz, amikor például nem porszívó robotnak nevezzük a takarítást segítő használati tárgyat, hanem egyszerűen porszívónak.

„Gyermekkorom óta építek robotokat, és ma, 41 évesen is a gépek, az elektronika, a szoftver és a robotok közötti kapcsolat tölti ki az ébren töltött óráim nagy részét. Nem én vagyok az egyetlen, aki korán kezdte. A rómaiak már időszámítás előtt 300-ban megépítették a világ első mosógépét.”

– mondta Esben Østergaard, a Universal Robots műszaki vezérigazgatója és  társalapítója, majd hozzátette:

Elképzelhető, hogy a szerszámok, eszközök és a többé – kevésbé automatizált gépek létrehozása mögött az az ötlet állt, hogy amíg ők dolgoznak, addig mi, emberek leheveredhetünk a fotelba és pihenhetünk. Ám a fotel vonzóereje idővel elhalványul, és átveszi a helyét egy másik, alapvető emberi mozgatóerő: az ambíció.

Más fajokkal ellentétben az emberiség nem azért jött rá az eszközhasználatra, hogy megszabaduljon a piszkos munkától és kevesebbet kelljen erőlködnie, hanem azért, hogy felszabadítsa azon forrásokat, amelyek segítségével még többre lesz képes.

További Tudomány

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés