Connect with us

Hirdetés

technokrata

Fizess hanghullámokkal, mesterséges intelligencia segítségével

Tudomány

Fizess hanghullámokkal, mesterséges intelligencia segítségével

Fizess hanghullámokkal, mesterséges intelligencia segítségével

Bemutatkozott a Mastercard Start Path új évfolyama

A Mastercard Start Path programjával olyan újonnan induló vállalkozásoknak segít, amelyek ezzel a szakmai támogatással még többet nyújthatnak a fogyasztóknak, az üzleti partnereknek, illetve a pénzügyi szektornak. A programhoz most csatlakozó vállalkozások fókuszában a Beacon technológia, az egyérintéses fizetés és a mesterséges intelligencia áll.

 

Az öt különböző országból érkező vállalkozások célja, hogy megoldásaikkal áthidalják a fizikai és a digitális kereskedelmet elválasztó szakadékot. A résztvevő cégek között vannak, akik a bolti vásárlási mintákat vizsgálják, így lehetővé teszik, hogy a vásárlói élmény személyre szabható legyen. Mások olyan SMS küldő rendszereken vagy számlafizető felületeken dolgoznak, melyeken keresztül a kereskedők nagyobb összegeket fizethetnek ki ott, ahol nem megoldott a kártyás fizetés.

„Ahogy a kereskedelem egyre inkább digitalizálódik, a fintech cégeknek egyre nagyobb szerep jut abban, hogy a fogyasztók okos megoldásokkal még kényelmesebben vásárolhassanak.”

– mondta Amy Neale a Mastercard Start Path programért felelős alelnöke.

“Ezeknek az újítóan gondolkodó vállalkozásoknak eszközökkel, tanácsadással segítünk és ismertté tesszük őket, így gyorsabban tudnak növekedni, mint ha egyedül kéne boldogulniuk.

A Start Path programhoz most csatlakozó vállalkozások:

  • a CardUp a kártyabirtokost segíti azzal, hogy a nagyobb tételű kiadások – például a lakbér –  hitelkártyás kifizetése közben különböző kedvezményekhez is hozzáfér;
  • az ftcash a mikrovállalkozásokat segíti fedezetmentes kölcsönökkel és mobilalkalmazás- vagy üzenetküldés – alapú fizetési megoldásokkal;
  • a ModoPayments platformja lehetővé teszi az olyan új fizetési megoldásokat, mint például a boltban, hűségpontokkal történő fizetés;
  • a Movvo a boltban történő keresési és vásárlási mintákat vizsgálja;
  • a ToneTag egyérintéses fizetést tesz lehetővé az NFC helyett hanghullámokat használva;
  • a RecommenderX olyan élvonalbeli elemzőrendszereket fejleszt, amelyekkel személyre szabott ajánlatok alakíthatók ki a vásárlók részére.

 

A következő, hat hónapos virtuális programra 2017. augusztus 1 éjfélig várják azon megfelelő kezdőtőkével rendelkező startupok jelentkezését, amelyek újragondolják a bankolást, a fizetést és a kereskedelmet. Az érdeklődők bővebb információt a https://www.startpath.com/ oldalon találhatnak.

További Tudomány

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés