A Bugatti 2.2 millió dolláros yacht-ján jacuzzi és kandalló is van.
A Chiron mellé jól jöhet egy ilyen is!
Nyilvánvalóan gazdagsági szinttől függetlenül a legtöbben szeretünk képben lenni azzal, hogy az a bizonyos “felsőtízezer” mit is vásárol, ha esetleg már nem tudják, mire költsék pénzüket. A Bugatti Chiron, ami egy 2,6 millió dolláros luxus sportautó már önmagában is elég magas presztízst képvisel, illetve a tulajdonosaik sem lehetnek hétköznapi emberek. Az olyan cégek, mint a Bugatti, akik ennek a rétegnek gyártanak és próbálnak megfelelni, mindig elő kell álljanak valami olyan újdonsággal, amit millió dollárokért meg lehet vásárolni, és lehet hencegni a többiek előtt.
Mielőtt a jacuzzira és a kandallóra térnénk, először tisztázzuk a hajó keletkezését. Két évvel ezelőtt a Bugatti bejelentette egy sorozat luxushajó gyártását, melyeket nem más, mint Palmer Johns fog építeni. A sorozat a ‘Ninitte” fantázianevet kapta, Lidia Bugatti után, aki nem más mint Ettore, a cég alapítójának kislánya.
A Ninitte 66 az első a sorozatban, mely 50-80 láb hosszúságokban elérhető. Nem lesz egy sebesség démon, 100 km/h alatt lesz a maximálisan elérhető sebessége, de nem is erre lett tervezve, hiszen ilyen nagy sebességnél még véletlenül valaki kirepülne a beépített jacuzziból.
Emellett helyet kapott még az elmaradhatatlan kandalló szerűség, melynek annál több funkciója nincsen, mint hogy jól néz ki a két bőrkanapé között. (nem tudom elképzelni, hogy kolbászt sütnének fölötte)
Összefoglalva nyilván a legtöbb dolognak nincs gyakorlati haszna, és felmerül bennünk az is, hogy fa ladikokkal is hódítottak meg földrészeket, de ez az egész műfaj nem a hasznosságról, mind nem inkább a dizájnról és a szégyentelenségről szól, hogy ki mit mer megalkotni, meddig meri kitolni a határokat, illetve ki az, aki meg tudja ezt fizetni.
Forrás: The Verge









