Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ilyen lesz a jövő az Ericsson szerint

LifeStyle

Ilyen lesz a jövő az Ericsson szerint

Közeledik a 2014-es év vége és az Ericsson ConsumerLab negyedik éves trend-jelentésében már most bemutatja a 2015-ös évet és általában a közeljövőt jellemző legfontosabb új fogyasztói trendeket.

A „10 legújabb fogyasztói trend 2015-ben és a közeljövőben“ címet viselő jelentésben szereplő meglátások az Ericsson ConsumerLab nemzetközi kutatási programjának eredményein alapulnak. A kutatások idén elsősorban a Johannesburgban, Londonban, Mexico City-ben, New Yorkban, Moszkvában, San Francisco-ban, Sâo Paulo-ban, Sanghajban, Sydney-ben és Tokióban élő 15-69 éves okostelefon-tulajdonosokra irányultak – a reprezentatív statisztikai minta 85 millió gyakori internet-felhasználó véleményét tükrözi.

A jelentésből kitűnik, hogy az okostelefonok korábban elképzelhetetlen hatással bírnak a társadalom jelentős részére. A fogyasztók újabb és újabb alkalmazásokat próbálnak ki és azokat tartják meg, amelyekről úgy gondolják, hogy javítják, gazdagítják, sőt akár meghosszabbítják az életüket. Mindez olyan gyors ütemben zajlik, hogy észre sem vesszük, hogy beállítódásaink és viselkedésünk minden korábbinál gyorsabban változik. A nemrég még elképzelhetetlennek tűnő termékek és szolgáltatások manapság gyorsan terjednek a fogyasztói piacon. Öt évvel 2020 előtt a jövő közelebbinek tűnik, mint valaha.

2015-ben és az azt követő időszakban az alábbi 10 fogyasztói trend várható:

1. A jövő a streamingé. A médiafelhasználói szokások nemzetközi szinten egyre inkább egységesülnek. A nézők az egyszerűen használható on-demand szolgáltatásokat részesítik előnyben, ahol a videó tartalmak különféle platformokon hozzáférhetők. 2015 történelmi év lesz, mivel előreláthatóan ez lesz az első olyan év, amikor többen néznek majd heti rendszerességgel streamelt videót, mint hagyományos sugárzású televíziós adást.

10 Hot Consumer Trends 2015

2.Intelligens otthonok. A fogyasztók élénken érdeklődnek a szenzoros háztartási berendezések iránt, amelyek figyelemmel kísérik a víz- és áramfogyasztást vagy éppen a családtagok érkezését és távozását.

10 Hot Consumer Trends 2015

3. Gondolatátvitel. Folyamatosan jelennek meg a kommunikáció új formái, amelyek új utakat nyitnak az ismerősökkel és családtagokkal való kapcsolattartásban. Számos okostelefon-tulajdonos vágyik olyan hordható eszközre, amely lehetővé teszi a gondolatok révén történő kommunikációt – és sokan úgy vélik, hogy 2020-ra ez már bevett módja lesz a kommunikációnak.

4. „Intelligens” polgárok. Az intelligens városok elképzelése nagyon érdekes – csakhogy ez az intelligencia jelentős részben csupán a mellékhatása az emberek mindennapi viselkedésében bekövetkező változásoknak. Ahogyan az Internet révén egyre tájékozottabbá válunk, egyre hatékonyabb döntéseket hozunk. A fogyasztók szerint 2020-ra mindennapossá válik a forgalomsűrűségi térképek és az energiafogyasztás-összehasonlító és valós idejű vízminőségmérő alkalmazások használata is.

10 Hot Consumer Trends 2015

5. Megosztáson alapuló gazdaság. Ahogyan az Internet segítségével az információk megosztása minden korábbinál egyszerűbbé és hatékonyabbá válik, egyre közelebb kerülnek a megosztáson alapuló gazdaságban rejlő hatalmas lehetőségek. Az összes okostelefon-tulajdonos fele nyitott rá, hogy kiadja üresen álló szobáját, kölcsönadja használaton kívüli háztartási berendezéseit, szórakoztató vagy sporteszközeit, hiszen az eszközök megosztása kényelmes és pénztakarékos megoldást jelent.

10 Hot Consumer Trends 2015

6. Digitális pénztárca. Az okostelefon-tulajdonosok 48%-a szívesen használná a telefonját fizetésre különféle termékek és szolgáltatások vásárlásakor. Ezen felhasználók 80%-a pedig úgy gondolja, hogy 2020-ra összes vásárlásukat okostelefonon fogják fizetni.

10 Hot Consumer Trends 2015

7. Személyes adatok. Bár nincs semmi gond az információk cseréjével, ahol ennek gyakorlati haszna van, az okostelefon-tulajdonosok egyre kevésbé szeretnék, ha nyilvánossá válna, hogy éppen merre járnak, és mivel foglalkoznak. Az okostelefon-tulajdonosok 47%-a szeretné, ha elektronikusan fizethetne anélkül, hogy a rendszer automatikusan továbbítaná a személyes információikat. Az okostelefon-tulajdonosok 56%-a szeretné, ha az Interneten folyó teljes kommunikáció titkosítva zajlana.

8. Hosszabb élet. Az okostelefon-tulajdonosok úgy látják, hogy a különféle felhő-alapú szolgáltatások egészségesebb és hosszabb életet biztosíthatnak. A válaszadók szerint a futáshoz használt különféle alkalmazások, pulzuszámlálók és az ételeinket ellenőrző intelligens tányérok alkalmazásonként akár két évvel is meghosszabbíthatják az emberi életet.

9. Háztartási robotok. A fogyasztók jelentős részének tetszik mindennapi háztartási munkákat segítő háztartási robotok elképzelése. 64%-uk gondolja úgy, hogy 2020-ra a háztartási robotok jelenléte teljesen általánossá válik.

10 Hot Consumer Trends 2015

10. A gyerekek növekvő szerepe. A gyerekek továbbra is nagy szerepet játszanak majd az egyszerűen használható Internettel kapcsolatos igények növekedésében, ahol a fizikai világ elektronikusan összekapcsolt, éppen úgy, mint a készülékeik képernyője. Az okostelefon-tulajdonosok 46%-a szerint a gyerekek azt várják, hogy mire felnőnek, minden tárgy csatlakoztatva lesz.

10 Hot Consumer Trends 2015



Szólj hozzá!

További LifeStyle

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés