Kütyük
A Novell támogatja a nyílt forráskódú fejlesztéseket
A Novell már több nyílt forráskódú projektben is részt vett, mint például az Apache és az OpenLDAP fejlesztése. A cég a Novell Forge webhely nyílt forráskód fejlesztői oldal elindításával is a nyílt forráskódon alapuló kezdeményezéseket kívánja támogatni. A Novell Forge bejelentésének részeként a cég a Novell Nsure UDDI Server forráskódját is közzéteszi.
„A Novell hiszi, hogy a nyílt forráskódú technológia felhasználásáért cserébe támogatnia kell a fejlesztői közösséget. Éveken át részt is vettünk több nyílt forráskódú projektben” – mondta Chris Stone, a Novell alelnöke. „A NetWare 6.5 jelentős részben épít nyílt komponensekre, mint például az Apache, Tomcat, MySQL és a PHP/Perl. A termék kiadása mérföldkőnek számít a Novell elkötelezettségében a nyílt forráskód iránt – magától értetődő, hogy igyekszünk minél többet áldozni a nyílt forráskód közösségnek, jelen esetben a Novell Forge és az első ipari, nyílt forráskódú UDDI szerver kiadásával.”
A Novell Forge oldalán a fejlesztők letölthetik, módosíthatják, kicserélhetik és frissíthetik a Novell által közzétett nyílt forráskódokat, projektjeiket és ötleteiket megoszthatják a Novell széles fejlesztői táborával, és tagjai lehetnek a vertikális piaci és technológiai közösségeknek. A Novell Nsure UDDI Server mellett ezen az oldalon lesznek megtalálhatók a Novell már létező nyílt forráskódú projektjei, mint például a cég DSML támogatása az eDirectory címtárhoz, ami legutóbb az OpenLDAP-on keresztül került kiadásra. Az oldalra az év folyamán bejelentésre kerülő más nyílt forráskódú projektek is felkerülnek.
„Örömünkre szolgál, hogy a Novell részt vesz a nyílt kódú fejlesztésben” – mondta Bruce Perens, tanácsadó. „Legutóbb a Novell a MySQL AB-val kötött szerződést, hogy felhasználóinak minden NetWare rendszerhez kereskedelmi MySQL licencet biztosíthasson. A MySQL ugyanazt az alapkódot használja kereskedelmi licencű és GPL verzióiban, így a Novell licencdíjai segítik a GPL licencű MySQL további fejlesztését.
„A Novell következő lépése, hogy saját szabad szoftvert hoz létre OSI licencek alapján. Ilyen lesz egy UDDI implementáció, és más fejlesztések is” – mondta Perens.
A Novell Forge Weboldal és a Novell Nsure UDDI Server ma már világszerte rendelkezésére áll a nyílt forráskódot használó fejlesztőknek. Ez az alkalmazás a webes szolgáltatásokat biztonságosabbá és könnyebben kezelhetővé teszi azáltal, hogy személyazonosság-kezelő lehetőségekkel bővíti a Universal Description, Discovery and Integration (UDDI) szabványt. A fejlesztők ki is próbálhatják a Novell Nsure UDDI Server egy próbaverzióját.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/04/17/a-novell-tamogatja-a-nyilt-forraskodu-fejleszteseket/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





