Connect with us

technokrata

A volán mögött minden percben vizsgázunk

hankook

Garázs

A volán mögött minden percben vizsgázunk

A volán mögött minden percben vizsgázunk

Nem csak rutin kérdése a biztonságos közlekedés

Alighanem mindenki emlékszik a napra, amikor sikeres forgalmi vizsgát tett, és élénken fel tudja idézni a legizzasztóbb forgalmi helyzeteket és a hibákat, amiket a vizsgabiztossal a háta mögött vétett. A jogosítvány megszerzése után fellélegzünk, pedig a neheze még csak ezután következik: az utakon minden nap, minden percben vizsgázunk. A Hankook annak járt utána, mi kell ahhoz, hogy kezdő sofőrként az egyre zsúfoltabb hazai utakon sikeresen helyt állhassunk.

A jogosítvány megszerzésével még nem ér véget a tanulás, sőt, ekkor kezdődik igazán – mondja Keleti László járművezetői szakoktató, aki közel 40 év oktatói tapasztalattal a háta mögött szemtanúja volt a hazai autóállomány dinamikus bővülésének. A forgalomban lévő járművek száma 2019-re rekordmagas lett, a 4 millióhoz közeli szintet ért el. Egyre többen ülnek tehát autóba, és ezzel párhuzamosan egyre fontosabbá válik az is, hogy felkészülten, és ami még ennél is hangsúlyosabb: fokozott türelemmel üljünk a volán mögé.

A rutin elengedhetetlen, de önmagában kevés

Jó sofőr nem egyik napról a másikra válik valakiből. Mindenki hibázik, hangsúlyozza a szakember, egy kezdő sofőrtől pedig nem várhatjuk el, hogy ugyanolyan rutinosan kezelje a váratlan forgalmi helyzeteket, mint aki már több ezer kilométert tud maga mögött. A hatályos előírások szerint a B-kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez a forgalmi vizsgára bocsátás feltételei között mindössze 580 kilométer minimálisan levezetett menettávolság szerepel. Könnyű belátni, hogy ez csupán arra elég, hogy – a sikeres vizsgát követően – önállóan gyakorolhassunk tovább. A hangsúly a gyakorláson van: a szakember úgy véli, akár 10 ezer kilométert is megteszünk, mire automatizálódnak a magabiztos vezetéshez szükséges mozdulatsorok. Ám még ekkor sem dőlhetünk hátra azzal a megnyugtató tudattal, hogy valamennyi váratlan helyzetre felkészültünk.

Ha például egy olajfolton megcsúszik az autó, nem feltétlenül fogunk ösztönből jó döntést hozni, és a mégoly alapos elméleti tudás is kevés lesz a baleset elkerüléséhez. A korszerű autókban megtalálható vezetéstámogató rendszerek ugyan nagyban hozzájárulnak a biztonságosabb közlekedéshez, pusztán ezekre hagyatkozni azonban felelőtlenség. Annál is inkább, mivel a hazai autóállomány átlagéletkora az elmúlt években nemhogy nem csökkent, hanem folyamatosan nőtt: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 2019-es esztendő végére ez átlagosan 14,4 évet jelent. A legideálisabb persze az lenne, ha mindenki részt venne akár szimulátoros, akár speciális vezetéstechnikai pályákon vezetéstechnikai tréningen, ahol ellenőrzött körülmények között szembesülhet a saját és az autó határaival. Addig azonban, amíg ez nem elérhető valamennyi sofőr számára, a gondos felkészülés és a maximális körültekintés az, amire támaszkodhatunk.

A fedélzeti számítógép sem helyettesíti az odafigyelést

“Ha közlekedésbiztonságról van szó, elsőként az autókba szerelt legkülönfélébb technológiai újításokra gondolunk, pedig hétköznapi körülmények között már az is sokat jelent, ha betartjuk azt a néhány egyszerű szabályt, amit az oktatónktól milliószor hallottunk – mondja Keleti László. – Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos a megfelelő követési távolság tartása és az irányjelző következetes használata, vagy az, hogy – különösen a közelgő téli időszakban – tudatosan alkalmazkodjunk a mindenkori útviszonyokhoz.”

Elengedhetetlen az is, hogy gondoskodjunk a jármű megfelelő műszaki állapotáról. Nem véletlen, hogy a „Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek” tantárgy mind az elméleti, mind a gyakorlati tudásanyagban szerepel, és a forgalmi vizsga mindmáig elmaradhatatlan része. Igaz, hogy a korszerű autók fedélzeti számítógépei rengeteg információval szolgálnak, valamennyi feladatunkat azonban továbbra sem végzik el helyettünk. Hosszabb út előtt ezért a folyadékszintek, a világító és fényjelző berendezések, a fékberendezés ellenőrzése után a gumikra is szánjunk pár percet, tankoláskor pedig rutinszerűen ellenőrizzük a guminyomást is. Nagyon megéri: a túl alacsony abroncsnyomás miatt romlik a tapadás, ezért hamarabb kopnak el a gumik, ráadásul számottevően megnövekszik az üzemanyag-fogyasztás, miközben az autó irányíthatósága és menetstabilitása jelentősen lecsökken.

Az autózás a határtalan szabadság élményét biztosítja azóta, hogy az első autó legördült a szalagról. Azóta nagyot változott a világ, a vezetés azonban ma is éppúgy folyamatos, lankadatlan figyelmet igényel, mint évtizedekkel ezelőtt. A megnövekedett forgalom minden eddiginél nagyobb előrelátást, udvariasságot, kölcsönös tiszteletet és empátiát követel meg mindannyiunktól.

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin