Garázs
Jön az autó, ami előre tudná, hol van dugó!
Kínában megalkották a világ első okosautóját.
Ugyan az autóipar egyre inkább az okosrendszerek felé fordul, kétségtelen tény, hogy a gyártóknak még van hova fejlődni. Épp ezért meglepő, hogy most Kínából érkezik egy igazán izgalmasnak tűnő jármű, amelyet alkotói a világ első okosautójaként tartanak számon. Az online áruház, az Alibaba és Kína legnagyobb SAIC ugyanis augusztusban dobná piacra a Roewe RX5 névre keresztelt modelljét, amelynek a fedélzeti rendszerét egy saját, a partnerek által közösen kifejlesztett YunOS adja.
A rendszer lényege, hogy a felhasználó a szokásos kényelmi funkciókon felül (ilyen a navigáció vagy épp a zenehallgatás) a hálózatba kapcsolt járművek előnyeit élvezhetné, hiszen az Alibaba és a SAIC célja, hogy az összes járművük egy nagy hálózatot alkosson. Így előre értesülhetnének az esetleges útlezárásokról vagy rendőri intézkedésekről, de az is megoldhatóvá válna, hogy egy zsúfolt parkolóban már előre kibéreljenek egy parkolóhelyet, ezzel is biztosítva, hogy nem utaznak potyára.
Sőt, mivel minden jármű egyedi azonosítőt kap, ezért a szolgáltatás folyamatosan képben lenne azzal kapcsolatosan, hogy milyen éttermeket preferál a sofőr, vagy épp mi a kedvenc zenéje és ennek megfelelően tenne ajánlatokat. A Roewe RX5 már most előrendelhető, átszámítva 6,5 millió forintot kér érte a gyár.
Forrás: Totalcar
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2016/07/11/jon-az-auto-ami-elore-tudna-hol-van-dugo/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]







