Garázs
Nézd meg milyen az elektromos Aston Martin
Már a neves brit gyártó is egy elektromos autón dolgozik.
Noha az Aston Martin minden kétséget kizáróan egyike a technika terén legnagyobb hagyománytisztelettel bíró konstruktőröknek, immáron ők sem maradhatnak ki a trendekből: elektromos RapidE tanulmánnyal fürkészik a britek a jövőt.
A kötődés persze ezúttal nem közvetlen, a kapocs leginkább a kínai érdeklődésben leledzik. A keleti vevők igénye ébresztette ugyanis az Astin Martinban azt a gondolatot, hogy tőlük szokatlan módon elektromos hajtást építsenek be.
A találka keretein belül az Aston Martin és egy kínai befektető csoport, a ChinaEquity egyezményt kötött, miszerint megvizsgálják a tanulmányautó gyárthatóságának és értékesítési potenciáljának lehetőségeit. Amennyiben sikeresnek bizonyul a projekt, akkor a sorozatgyártás is zöld utat kaphat: az autók Angliában készülnének, de természetesen az ügyfelek javát Kína adná. Az illetékesek elmondása szerint mintegy két éven belül megvalósítható a történet, miközben a műszaki részletekről, így a teljesítményről vagy a hatótávolságról hallgattak.
„Izgalommal veszünk részt a RapidE fejlesztésében és abban, hogy a tiszta energiát a zöld környezetre vonatkozó stratégiába illesszük. Magabiztos az a megérzésünk, hogy számos nagy lehetőség rejtőzik az elektromos autókban akár Kína, akár a világ számára” – mondta Chaoyong Wang, a ChinaEquity képviselője.
Forrás: Autó Pult
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2015/10/23/nezd-meg-milyen-az-elektromos-aston-martin/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]







