Connect with us
Hirdetés

technokrata

Gumigyilkos hétvégére számít a Pirelli

Garázs

Gumigyilkos hétvégére számít a Pirelli

Három-négy kerékcserével oldható meg a szepangi Forma-1-es futam.

A gumiszállító szerint sűrűbb lesz a forgalom a Malajziai Nagydíjon a boxutcában, mint az F1 idénynyitóján volt.

Melbourne-ben a versenyzők többsége kétszer vagy háromszor cserélt kereket, Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója szerint azonban Szepang sokkal keményebb próba lesz.

“Malajziában nagyobb hőséggel és erősebb kopással számolunk, ezért három vagy négy boxkiállást várunk. Azt mondják, nem kérdés, lesz-e eső, csak az, hogy mikor. Most megláthatjuk, mit tudnak az esőgumik versenykörülmények közt” – mondta Hembery.

A Pirelli péntekre két extra szettet biztosít az istállóknak, ebből az egyik egy új kemény gumi lesz, amelyet például Törökországban használhatnak később.

“Mivel év közben tilos tesztelni, a szabadedzéseken gyűjthetünk adatokat és visszajelzéseket, a csapatok meg belekóstolhatnak, hogy mi vár rájuk a közeljövőben” – tette hozzá a sportigazgató.

Jenson Button szerint az akár 45 Celsius-fokos hőség mellett az egyenetlen aszfalt is sokat követel majd az abroncsoktól a maláj pályán, különösen a gyors szakaszokon.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2011/04/05/gumigyilkos-hetvegere-szamit-a-pirelli/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés