Garázs
Ritka videót mutatott be Sennáról a McLaren
Ma lenne 51 éves a háromszoros Forma-1-es világbajnok legenda.
1960. március 21-én született Ayrton Senna. A brazil zseni három vb-címet nyert, örökké emlékezetes párbajokat vívott Alain Prosttal, 161 F1-es nagydíján 41 győzelmet, 80 dobogós helyet és 65 pole pozíciót szerzett.
A McLaren nemrég tett közzé egy videót, melyen Senna először vezetett Forma-1-es autót. A csapat későbbi legendája 1983-ban, Doningtonban tesztelt a Williamsnek, és közel egy másodperccel jobbat ment, mint addig bárki a brit istállóból ugyanott.
Ugyancsak 83-ban jött a következő két F1-es tapasztalat, előbb a McLarennel, ahol gyorsabb volt a csapat egyik állandó pilótájánál, John Watsonnál, majd a Toleman Hart turbós autójával – utóbbival, kell-e mondani, a Sao Pauló-i jobb időt ment, mint az istálló korábbi sofőrje, Derek Warwick. Nyirkos pályán, Silverstone-ban.
Aznap délutánra felszáradt az aszfalt, Senna még faragott egy másodpercet a köridejéből, az 1:11.05-ös eredménnyel az azév júliusi silverstone-i GP-n a hetedik lett volna a rajtrácson, noha – ahogy a brazil azon melegében felmérte – a Hart kocsija nem volt győzelemre esélyes.
Sennát végül csak egy év múlva szerződtette a Toleman. A többi már történelem.
A brazil nagyságát a Prost-híveknek is kötelező elismerni – Senna 50
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2011/03/21/ritka-videot-mutatott-be-sennarol-a-mclaren/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





